Zárónyilatkozat a migráció megfékezéséről és Törökország uniós csatlakozásáról

Zárónyilatkozatban fogadták el vasárnap az uniós és a török vezetők brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozója keretében azt a közös akciótervet, amely a remények szerint kulcs lehet a menekültválság megoldásához, és felgyorsíthatja Törökország uniós csatlakozását is.

 

Törökország erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló illegális migráció megfékezése érdekében, az EU pedig 3 milliárd euróval támogatja a szíriai menekültek törökországi ellátását.

A tizenegy pontos zárónyilatkozatban szerepel egyebek közt a terrorizmus elleni közös fellépés, a kül- és biztonságpolitikai párbeszéd megújítása.

A vasárnap elfogadott megállapodással sikerül megállítani a migráció hullámait – vélekedett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csúcs utáni sajtótájékoztatón.

A nyilatkozat új fejezetet nyit az unió migrációs politikájában, amelyben mostantól Törökország is partnerként veszi ki részét – hangsúlyozta Tusk, hozzátéve, hogy a megállapodásnak része a párbeszéd újbóli megnyitása és elmélyítése is az EU-tagjelölt Törökországgal.

A csatlakozási folyamatban december 14-én megnyitják a gazdaság- és pénzügypolitikáról szóló 17. tárgyalási témafejezetet, 2016 első negyedévében pedig további fejezetek tárgyalására nyílhat lehetőség – mondta Tusk.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közölte: az elfogadott akcióterv része a vízumliberalizáció, amely 2016 októberétől könnyítheti meg a török állampolgárok unióba való belépését. Törökország elkötelezett a vízummentesség érdekében szükséges lépések megtétele mellett, amelyek állásáról jövő márciusban uniós jelentés készül.

Az unió és Törökország vezetői a jövő esztendőtől kezdve évente kétszer tartanak majd csúcstalálkozót.

2016 júniusában lép hatályba az EU-török visszafogadási egyezmény, melynek értelmében visszaküldhető Törökországba az a menedékkérő, aki az unió területén nem kapott menekültstátust. Aki nem jogosult a menekültstátusra, azonnal vissza kell küldeni a származási országba, és emellett hatékonyan kell fellépni az embercsempészet ellen.

Ahmet Davutoglu török kormányfő a sajtótájékoztatón közölte: Törökország vállalta, hogy a határain keresztül illegális úton nem enged migránsokat az unió területére, és visszafogadja az onnan visszaküldötteket.

Üdvözölte az unió azon kezdeményezését, amely szerint országa támogatást kap a szíriai menekültek ellátásához. Elmondta, hogy Törökország a több mint három éve elkezdődött szíriai háború óta 2,2 millió menekültet fogadott be, akikre eddig 8 milliárd dollárt költött.

A zárónyilatkozat rögzíti, hogy a vasárnapi tanácskozáson megjelent állam- és kormányfők létrehozták azt a 3 milliárd eurós pénzügyi alapot, amellyel az unió a szíriai menekültek ellátásának javításához járul hozzá. Magyarország 18 millió eurós támogatással járul hozzá az uniós alaphoz.

A török és uniós vezetők egyetértettek abban, hogy az országaikra nehezedő migrációs nyomás megoldása a tehermegosztás. Abban azonban nem született megegyezés, hogy milyen keretek és szabályok mentén történjen a tagállami és uniós áttelepítési rendszerekhez való hozzájárulás.

A vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része az, hogy az Európai Unió országai között kötelezően szét kellene osztani a migránsokat. Erről a csúcstalálkozót megelőzően Németország mellett Ausztria, a Benelux államok, Svédország, Finnország és Görögország vezetői tanácskoztak Angela Merkel német kancellár kezdeményezésére, de – mint azt Merkel sajtótájékoztatóján közölte – konkrét számokról nem tárgyaltak.

 

 

Orbán Viktor: az elfogadott zárónyilatkozat szerint nem kell kötelező jelleggel migránsokat befogadni

Brüsszel, 2015. november 29., vasárnap (MTI) – A vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része az, hogy az Európai Unió országai között kötelezően szét lehetne osztani a migránsokat – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozójának végén.

A magyar szempontokat ezzel sikerült érvényesíteni – erősítette meg a kormányfő.

A nyilatkozat világos garanciát ad Magyarország számára, hogy senkit sem kell kötelező jelleggel befogadnia – nyilatkozott a miniszterelnök, aki reményét fejezte ki, hogy a nagyhatalmak jó megállapodást kötöttek, hiszen Európának az az érdeke, hogy Törökország visszatartsa a migránsokat.

Az elfogadott szöveg nem tér ki arra, hogy a migránsok áttelepítését milyen számban és milyen módszerrel képzelik el, de erre egyértelmű szándék mutatkozott a jelenlévő vezetők között – közölte a miniszterelnök.

Az unió által Törökországnak felajánlott, a menekültek ellátását segítő 3 milliárd eurós pénzügyi keret kétéves periódusra szól – tájékoztatott a kormányfő, aki emberiességi szempontból helyesnek tartotta a Magyarország 18 milliós hozzájárulását, az összeget pedig méltányosnak nevezte a nemzeti össztermék arányaihoz képest.

 

 

 

Szakértő: Törökország sikerét hozták a tárgyalások

 

Törökország sikeresen és jól került ki a vasárnapi uniós tárgyalásokból – mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő vasárnap az M1 csatorna esti műsorában.

A szakértő elmondta: az országnak sikerült érvényesítenie politika, gazdasági és financiális céljait, ráadásul az uniós csatlakozáshoz is közelebb kerülhet.

A vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozón az unió és Törökország vezetői a menekültválság megoldását célzó, október óta készülő közös akciótervet fogadtak el.

Törökország erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló illegális migráció megfékezése érdekében, cserébe egyebek mellett a vízumliberalizációs tárgyalások felgyorsítására és a területén élő több mint 2 millió menekült ellátását segítő 3 milliárd eurós pénzügyi segítségre számíthat. Brüsszel a pénzt meghatározott projektekre fizeti majd ki. Az összeggel kapcsolatban az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az uniós költségvetésből különítsenek el 500 millió eurót, a fennmaradó részt pedig a tagállamok vállalják.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.