Megbüntethet a NAV, ha nem olvasunk e-mailt!

Elektronikus levélben, az Ügyfélkapun keresztül is értesítheti az adóhatóság az ügyfeleit egy sor olyan ügyben, amikhez komoly szankciók kapcsolódhatnak.

 

Az Ügyfélkapun keresztül érkezett leveleket sokan meg sem nyitják, mert a legtöbbször csak egy szimpla visszaigazolásról van szó és túl macerásnak tartják a belépést a rendszerbe. Rosszul teszik: a hatályos jogszabály szerint a NAV küldhet így hivatalos levelet például egy adóellenőrzés indításáról vagy éppen egy végrehajtási eljárásról, fizetési felszólításról.

Ebben az a veszélyes, hogy ezekre az e-mailekre ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a rendes térti-ajánlott levelekre: hiába nem veszed át vagy nem olvasod, kézbesítettnek veszik. Ezt úgy hívják, hogy kézbesítési vélelem: hiába nem nyitod meg, ha másodszor is elküldik, a küldéstől számított 5. naptól úgy számítják, hogy megkaptad és elolvastad.

Dr. Körtvélyesi Zsuzsanna, a NAV főosztályvezetője úgy nyilatkozott:

“Igen fontos, hogy az adózók, illetve képviselőik folyamatosan nyomon kövessék az ügyfélkapu-tárhelyen elhelyezett dokumentumokat, hiszen azokhoz különböző joghatások kapcsolódhatnak.”

Más szavakkal fogalmazva: mindig olvasd el az Ügyfélkapun keresztül érkezett leveleidet, különben megjárhatod!

(forrás:ripost.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.