Amerikai tisztségviselő: Románia példát mutat a régiónak a korrupcióellenes harc terén

Románia kiemelkedő eredményeket ért el a korrupció elleni harcban, és ezen a téren példát mutat az egész térség számára – hangoztatta Hoyt Yee, az amerikai külügyminisztérium közép-európai és nyugat-balkáni ügyekért felelős vezető munkatársa hétfőn Bukarestben, a Románia-Egyesült Államok munkacsoport idei ülésén.

 

    A munkacsoport évente értékeli a stratégiai partnerségi egyezménybe foglalt célkitűzések teljesülését, amiről 2011-ben Barack Obama amerikai és Traian Basescu akkori román elnök írt alá közös nyilatkozatot Washingtonban.

    A bukaresti külügyminisztériumban megtartott mostani negyedik találkozón a kétoldalú kapcsolatok mellett a felek áttekintették a térség biztonsági kockázatait, és egyetértettek abban, hogy támogatják Moldova európai integrációját.

    Klaus Iohannis államfővé választása óta Bukarest az amerikai-román stratégiai partnerség gazdasági téren való kamatoztatására is hangsúlyt próbál helyezni. Ebben a vonatkozásban került hétfőn ismét előtérbe a korrupció témája: Washington ugyanis ennek megfékezésétől teszi függővé a gazdasági kapcsolatok fejlesztését.

    Az Egyesült Államok újonnan kinevezett bukaresti nagykövete – de korábban a külképviselet ügyvivője is – rendszeresen megszólalt a román médiában, vagy tüntetőleg találkozót kért a román vezetőktől, ha a parlament megtagadta valamely korrupciógyanúba keveredett tagja mentelmi jogának felfüggesztését.

    Az amerikai-román stratégiai partnerségről 2011-ben aláírt közös nyilatkozatban rögzítették, hogy Románia befogadja a NATO rakétavédelmi rendszerének egyes elemeit. Bár az eredeti tervek szerint a rakétapajzs romániai része 2015-ben vált volna működőképessé, a munkacsoport mostani nyilatkozata szerint “még dolgoznak” véglegesítésén.

    Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, amikor két hete meglátogatta a dél-romániai Deveselun épülő rakétabázist, úgy nyilatkozott, hogy a munkálatok várhatóan decemberben fejeződnek be, amikor az amerikai és a román kormány közös szertartást szervez az építkezés befejezése alkalmából, ám a rakétapajzs itt található elemei valószínűleg csak 2016 tavaszán válnak teljesen működőképessé.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.