A képviselő-testületi ülésen történt

A képviselő-testület november 4-én megtartott ülésén fontos döntések születtek többek között a Frankheggyel kapcsolatban is. Közterületet neveztek a képviselők Göncz Árpádról, és döntöttek, hogy többen vehetnek igénybe ezentúl közműfejlesztési támogatást. Olvassák el az önkormányzat hivatalos verzióját az ülésen történtekről.

A képviselő-testületi ülésen egyperces néma felállással emlékeztek az 1956-os forradalom  budaörsi áldozataira.

Wittinghoff Tamás polgármester elmondta, hogy a testületi ülésen nem szoktak ilyen típusú megemlékezéseket tartani, most is, a november 4-ei gyásznap alkalmából, a város területén elesett áldozatok miatt tettek kivételt.

Úgy vélte, hogy a történelemhamisítások és az előző rendszerben is aktív, köpönyegforgató politikusok miatt nincs a helyén a nemzeti ünnep a társadalom értékrendjében. Pedig 1956 volt a XX. század egyik legkiemelkedőbb eseménye, amellyel a magyarság beírta a nevét a világtörténelembe – fogalmazott.

A napirend előtti felszólalásokat Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) bejelentése nyitotta, aki örömmel osztotta meg a hírt, hogy az Illyés Gimnázium a 10. legjobb középiskola lett Magyarországon.

Dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) egy a Kisfaludy utcában lévő veszélyes kátyúra hívta fel a figyelmet, illetve arról érdeklődött, hogy a rossz idő okoz-e csúszást a Kálvária utca felújításában.

Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője megnyugtatta, hogy a kátyú ügyében már intézkedtek, a Kálvária utcában pedig tudják tartani a november végi határidőt.

Simándi Szelim (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arról tájékoztatta a testületet és az ülés nézőit, hogy a körzetéből sok lakos fordul hozzá, mert a pincéik beáznak. Elmondása szerint az önkormányzat egyre többet költ a felszíni vizek kezelésére, de ezeket a beázásokat a talaj- és rétegvizek okozzák. Az önkormányzat ilyen jogcímen nem tud támogatást adni, de akiknek anyagi nehézséget okoz a védekezés, és szociálisan rászorulnak, azok kérhetnek segítséget az önkormányzattól.

Arról is beszámolt, hogy az Egészségügyi Központ melletti parkolóban kijelölt dohányzó helyet alakítanak ki.

Lőrincz Mihály kiegészítésül elmondta, hogy felmérték a beázott pincéket, balesetveszélyes helyzet nincsen, de szivattyúzni kell a vizet.

Dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) azt tette szóvá, hogy a városban kihelyezett automatákból nem lehet buszbérletet vásárolni. Illetve a Lévai utcában felfestett pakolóhelyek túl nagyra sikerültek, másfél kocsi is elfér rajtuk, holott itt eddig is gond volt a szabályos várakozás a zsúfoltság miatt.

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) jelezte, hogy a Domb utcánál már kétszer is betörték a közlekedési tükröt.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) szerint Simándi Szelim többször nem válaszolt a beázott pincék ügyében levélben hozzá forduló lakóknak.

Wittinghoff Tamás közölte, hogy Simándi minden alkalommal jelezte ezt a hivatalnak, az ő dolguk, hogy reagáljanak a bejelentésekre, és ez így is történik.

Dr. Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) érdeklődött a Kesjár iskola melletti híd építéséről. Majd arról beszélt, hogy a Budapesti út környéken élők gyakoribb takarítást szeretnének Budaörs főútján.

A Herman iskola futópályáját sokan nem rendeltetésszerűen használják, ezért jó lenne, ha készülne egy házirend.

Végül a lakók kérését tolmácsolta, akik a Szellő utca – Budapesti út kereszteződéséhez sárgán villogó lámpát szeretnének, mert nagyon nehéz a kijutás innen.

A Műszaki Ügyosztály vezetője elmondta, hogy jól haladnak a munkálatok, a híd november végére elkészül. A Budapesti út kezelője, a Magyar Közút Zrt. és nem az önkormányzat. Az út menti faleveleket a BTG igyekszik folyamatosan eltakarítani. A futópálya házirendje már készül. A jelzőlámpa ügyében pedig szintén a Magyar Közúttal kell egyeztetniük.

Biró Gyula alpolgármester jelezte, hogy elkészült a jövő évi intézményi felújítások terve, így megkezdődhetnek a helyszíni bejárások, amelyre meghívta a képviselőket.

 

kepviselo_testulet_15_11_04_3

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) köszönetet mondott, hogy elkészült egy, a kismamákat és mozgáskorlátozottakat segítő rámpa a Patkó utca 9. előtt. Majd kérte, hogy szüntessék meg az Agip kútnál lévő kátyúkat.

A polgármester elmondta, hogy ez a szakasz sem az önkormányzat kezelésében áll.

Hauser Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) szintén a lakók köszönetét tolmácsolta, akik szerint nagyon jól sikerült a Gyöngy utca felújítása.

Wittinghoff Tamás ismertette a kormányhivatal vezetőjének válaszát az előző testületi ülést követően feltett írásbeli kérdésére, miszerint van-e olyan szándék, hogy a volt Kenyérgyár területén menekülttábor jöjjön létre. Ugyanis a terület felszámolóbiztosa ilyen tartalmú célzásokat tett. A kormányhivatal határozottan cáfolta ezt.

A polgármester furcsállotta ugyanakkor, hogy a médiát már a következő napokban tájékoztatta a kormányhivatal, de a neki szóló válasz csak most, az ülés előtt érkezett meg.

A két testületi ülés között eltelt időszakban történtekről beszámolva megemlítette, hogy ugyancsak a Pest Megyei Kormányhivatal egy olyan határozatot hozott az úgynevezett gödör ügyében (a Solaris City beruházás munkaterülete), amely szerint az építtetőnek 180 napon belül vissza kell állítania a terület eredeti állapotát.

A polgármester szerint szakmaiatlan tanulmányra alapozták döntésüket, amely ráadásul nem szolgálja Budaörs érdekét. Amennyiben visszaállítanák az eredeti állapotokat, félő, hogy felmerülne az a kérdés is, hogy mi legyen azzal a közel egymilliárd forintos beruházással (szervizút, csatornázás, szennyvízátemelő), amelyet a környéken hajtottak végre. Úgy vélte, azok, akik ezt a döntést kierőszakolták, csak nehezítik, hogy a terület Budaörs érdekében hasznosuljon.

kepviselo_testulet_15_11_04

Kitért arra is, hogy Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) közérdekű adatigényléssel fordult a hivatalhoz, miszerint Andor Mihálynak volt-e, vagy van-e bármilyen szerződése az önkormányzattal. Mint mondta, sokáig nem is értette, hogy miről lehet szó. Aztán kiderült, hogy Andor Mihály oktatáskutató, aki nem is a városban lakik, írt egy cikket, amelyben méltatta Budaörs fejlődését. A Fidesz képviselői pedig – feltehetően saját tapasztalataikból kiindulva – elképzelhetetlennek tartják, hogy valaki úgy írjon rólunk jót, hogy azért nem kapott pénzt. Természetesen Andor Mihály soha nem állt semmiféle munkakapcsolatban az önkormányzattal, és feltehetően magától vette észre, hogy Budaörs egy jó város – mondta Wittinghoff Tamás.

Felidézte azt a sajtótájékoztatót is, amelyen a Fidesz azt állította, hogy az előző ülésen jogszabálysértő módon vették le napirendről az ő javaslataikat, és emiatt a kormányhivatal törvényességi észrevételt tett. Ez az állítás nem igaz. Ilyen észrevétel az önkormányzathoz nem érkezett – mutatott rá. Feltehetően a fideszes politikusok nyomására a kormányhivatalban készült egy feljegyzés szakmai segítségnyújtás címmel a jegyzőnek címezve, ami természetesen nem minősül törvényességi észrevételnek – fűzte hozzá.

Mint később a város jegyzője dr. Bocsi István is elmagyarázta, az előző ülés elején néhány előterjesztés azért nem került fel a napirendre, mert nem volt meg hozzájuk a szükséges forrás, és így azokat nem lehetett tárgyalni.

Wittinghoff Tamás arra kérte a fideszes képviselőcsoportot, hogy a személyeskedés és valótlan állítások helyett próbáljanak együttműködni a tartalmi munkában.

Ezt követően egy interpelláció és egy kérdés hangzott el. Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) Stift Nándortól (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) kérdezte, hogy miért rossz a közvilágítás a városban sokhelyütt. Stift nem értette, hogy miért őt szólította meg ezzel, és a szakmai válaszadás lehetőségét átengedte Lőrincz Mihály Műszaki Ügyosztályvezetőnek, aki elmondta, hogy két független rendszerről van szó. Egyrészről van egy cég, amelyik a 3800 újonnan kihelyezett led-lámpatestet üzemelteti, másrészt van az ELMŰ, amely az oszlopokért, vezetékekért és az áramszolgáltatásért felel. A led-lámpák hibáit 48 órán belül mindig elhárítják, viszont az ELMŰ-nél ez akár több hétig is eltarthat. Már többször tárgyaltak ez ügyben velük, és ígéretet is kaptak a helyzet javítására.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) elfogadta a választ.

kepviselo_testulet_15_11_04_6

 

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) eredetileg interpellálni akart, de az általa benyújtott dokumentum nem felelt meg a formai követelményeknek, így csak kérdésként tehette fel, amit szeretett volna.

Ő dr. Bakó Krisztinához (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) intézte kérdését. Arról érdeklődött, hogy az intézményekkel zajló költségvetési egyeztetések során miért kérnek a jövő évre 15 százalékos megszorítást az óvodáktól. Mindez milyen testületi felhatalmazás alapján zajlik?

A képviselőasszony közölte, hogy ebben a jegyző az illetékes és ajánlotta, hogy képviselőtársai ismerkedjenek meg a Szervezeti és Működési Szabályzattal.

Dr. Bocsi István jegyző elmondta, hogy a költségvetés megalkotásának szigorúan szabályozott rendje van. A büdzsét szakmailag a hivatal készíti elő a jegyző vezetésével, ők egyeztetnek az intézményekkel is. Ebben a szakaszban szerencsére – fogalmazott a jegyző – nem vesznek részt a képviselők. Hiszen ilyenkor még sok verziót megvizsgálnak. Még ennél is nagyobb csökkentést, de dupla ilyen mértékű emelést is. A szakmailag alátámasztott javaslat kerül majd a képviselők elő, amiről ők teljesen szabadon dönthetnek majd.

Ezt követően rátértek a napirendek megtárgyalására.

Elsőként az ingatlanok közműfejlesztésének helyi támogatásáról szóló rendeletet módosították: módosították a jövedelemhatárokat, így az alacsonyabb keresetűek is igénybe vehetik majd ezt a támogatási formát.

Jogszabályi változás miatt kellett módosítani a közterületek elnevezéséről, valamint azok jelöléséről szóló rendeletet.

Ezentúl nagyobb szabadságot kapnak az óvodavezetők a munkatársaikat megillető pótlékok meghatározásában – döntött a testület.

Módosították az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát. Mint a polgármester elmondta, a korábbi fideszes többség egyeztetés nélkül úgy alakította át az SZMSZ-t, hogy a hivatal nem kapott elegendő időt az utolsó pillanatban beterjesztett előterjesztések szakmai vizsgálatára. Most ezeket a határidőket változtatták meg.

Fontos döntések születtek a Frankheggyel kapcsolatban is. Egyrészt változtatási tilalmat rendeltek el a területre mindaddig, amíg nem rendeződnek a jogszabály-értelmezési viták, nehogy visszafordíthatatlan folyamatok induljanak el a térségben. Másrészt lehetővé teszik, hogy azok az egybefüggő területek, amelyek a szükséges feltételeknek megfelelnek, a helyi építési szabályzat hatályba lépésével kikerüljenek a változtatási tilalom alól.

Elbírálták az Egyesített Bölcsődei Intézmények intézményvezetői álláshelyére kiírt pályázatot. A polgármester köszönetet mondott a nyugdíjba vonuló volt vezetőnek, Vokony Évának eddigi munkájáért. Az új vezető Németh Lászlóné lett, aki eddig intézményvezető-helyettesként dolgozott.

Ugyancsak eredményt hirdettek a városi könyvtár igazgatói helyére kiírt pályázatban. Wittinghoff Tamás megköszönte munkáját a szintén nyugdíjba vonuló Filipszky Istvánnak. Az új vezető Csabay Károly lett.

Meghosszabbították 2016-ra is az együttműködési megállapodást a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal, és betervezik a jövő évi költségvetésbe a nekik szánt 8 millió forintos támogatást.

A Budaörsi Teniszcentrum Zrt. bérleti szerződését két évre, 2018. december 31-éig hosszabbították meg.

Módosították a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése nevet viselő projekt (BÉKISZ) támogatási szerződését, amelyben Budaörs több más konzorciumi partnerrel együtt vesz részt.

Több, eddig névtelen, csak helyrajzi számon szereplő terület kapott utcanevet. Így a jövőben Budaörsön lesz: Hegyláb utca, Mosoly utca, Csap köz, Vasútsor utca és Darázs utca.

Egy későbbi napirendi pont tárgyalása során Wittinghoff Tamás polgármester előterjesztése alapján elvi döntést hozott a testület arról, hogy a Városháza melletti, a Bibó István térre vezető utcát Göncz Árpád néhai köztársasági elnökről nevezik el.

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) jelezte, hogy nem tartja szerencsésnek kortárs politikusokról utcát elnevezni. A maga részéről nem értett egyet Göncz Árpád elnöki tevékenységével sem, ezek miatt szavaz nemmel – indokolta döntését.

A polgármester válaszában elmondta, hogy Göncz Árpád abban az értelemben valóban megosztó személy volt, hogy akik a demokráciát szeretik, azok kedvelték, akik nem, azok nem.

Jóváhagyták a Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola kérelmét, amely a támogatási szerződésük módosítására vonatkozott.

Meghatározták a szennyvízcsatorna közcélú érdekeltségi hozzájárulás és közműfejlesztés mértékét a 2016. évre.

A Szivárvány utcai lakótelepi autóbusz végállomás épületét, amelyet eddig a BKK Zrt. üzemeltetett, átadták a Volánbusz Zrt-nek.

Értékesítettek 3 négyzetméternyi területet a Hegyalja utcában. Erre a kis területre egy ottani ingatlantulajdonosnak volt szüksége.

Jogszabályi változás miatt kellett módosítani az önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatát.

Felülvizsgálták a család- és gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátásának módját, szervezeti kereteit, e feladatok biztosítására kötött ellátási szerződéseket és úgy döntöttek, hogy a családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátását 2016. január elsejétől továbbra is az Esély Szociális Társulás keretében a Társulás által fenntartott Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által kívánják biztosítani.

Felkérték a polgármestert, hogy készíttessen szakmai és költségvetési javaslatot arra vonatkozóan, hogy a család- és gyermekjóléti szolgálat társulás vagy önkormányzati fenntartásban önálló intézményként működtethető-e hatékonyabban.

Módosították az Egyesített Bölcsődei Intézmények alapító okiratát.

Meghosszabbították a családi napközikkel kötött támogatási szerződéseket. Az önkormányzat 44 gyermek elhelyezéséhez nyújt ezekben az intézményekben támogatást.

Ugyancsak meghosszabbították a Fészek Gyermekvédő Egyesülettel kötött ellátási szerződést.

Pályázatot írtak ki határozott idejű védőnői álláshely betöltésére.

Jogszabályi változás miatt az önkormányzat által fenntartott valamennyi óvoda alapító okiratát módosítani kellett.

Elfogadták a Budaörsi Tanoda 2016. évi munkatervét, és úgy döntöttek, figyelembe veszik 19,9 milliós támogatási kérelmüket a jövő évi költségvetés összeállításánál.

A testület úgy döntött, hogy három új gyalogosátkelő helyet alakítanak ki a városban, a Törökbálinti és Stefánia utcák kereszteződésénél, valamint a Mező és az Ifjúság utcákban.

Ismét benyújtotta a Fidesz-frakció a Heimatmuseum és tájház tetőszerkezetének felújítására vonatkozó előterjesztését.

A polgármester nehezményezte, hogy ha már az előző testületi ülésről kivonultak a Fidesz-KDNP-s képviselők, felvételről azért megnézhették volna, hogy mi történt ott. Ott ugyanis megindokolta már egyszer, hogy miért értelmezhetetlen ez az előterjesztés. A nemzetiségi önkormányzatok támogatása jövőre jelentősen megnő, és lesz olyan forrásuk is, amelyből épületeket lehet felújítani. Emellett egy külföldi alapítvány is támogatást ajánlott a Heimatmuseumnak erre a célra. Ha ezek a pénzek beérkeztek, akkor lehet majd látni, hogy mennyi hiányzik esetleg még. Mindezt egyeztették Ritter Imre német nemzetiségi szószólóval és a német nemzetiségi önkormányzattal is. Lőrincz Mihály ehhez annyit tett hozzá, hogy már a tervezés is folyamatban van.

 

kepviselo_testulet_15_11_04_2

Sokolowski Márk (Fidesz-KDNP) szerint ezek csak ígéretek, ettől még betervezhetnék a költségvetésbe.

A többség leszavazta a javaslatot.

Ugyancsak a Fidesz-frakció javaslata volt, hogy a város 40 millió forinttal támogassa a görög katolikus templom építését.

A polgármester felidézte, hogy az önkormányzat ingyen adta a telket a templomhoz, aztán kifizette a tervezés költségeit is. Felelőtlennek tartja, hogy az ellenzéki frakció tízmilliókkal dobálózik, amikor még nem is látszik, hogy ténylegesen mennyi pénze lesz a városnak jövőre. Végül dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) módosító javaslatát fogadták el, amely szerint a görög katolikus templom építése támogatásának kérdésében a 2016. évi önkormányzati költségvetés alapján kiírt pályázatok elbírálása során hoz majd döntést a képviselő-testület.

Az ellenzéki frakciónak a Törökugrató Polgárőrség kétmillió forintos támogatására vonatkozó javaslatát szintén nem fogadták el. Ennek indoka, hogy idén az előző évivel megegyező mértékű támogatást a Budaörsi Polgárőr Közhasznú Egyesületnek utalták át, azzal a megkötéssel, hogy egyezzenek meg a többi polgárőrséggel a pénz elosztásáról. Ez mindeddig nem sikerült. A testület most dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) módosító javaslata alapján újra megerősítette, hogy továbbra sem kíván egynél több polgárőr egyesületet támogatni.  A rendőrség is azt jelezte, hogy a szétaprózódott szervezetekkel nagyon nehéz az együttműködés, ezért indokolt, hogy az összes  polgárőrcsoport munkáját egy szervezet koordinálja.

A Fidesz-frakció azt is kérte, hogy írjanak ki újabb pályázatot a civileknek ötmillió forintos keretösszeggel. Ennek forrásaként a frankhegyi nyomásfokozóra félretett pénzt jelölték meg.

Hauser Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) teljességgel elfogadhatatlannak tartotta ezt az utóbbi ötletet, és kettős beszéddel vádolta a Fideszt, mondván, egyrészről hiányolják a frankhegyi fejlesztéseket, másrészről pedig elvonnák az erre fordítható pénzt.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) szerint ezt a pénzt már úgysem költik el idén.

A polgármester szerint teljességgel nem érti a költségvetés lényegét, aki nem tudja, hogy a nyomásfokozóra félretett pénzt céllal együtt viszik át a jövő évre.

Biró Gyula alpolgármester mindenkinek a figyelmébe ajánlotta, hogy a javasolt civilpályázat az év végéig szinte lebonyolíthatatlan, ráadásul programokat visszamenőlegesen nem támogathatnak.

Wittinghoff Tamás úgy vélte, ez az előterjesztés csak arra volt jó, hogy a fideszesek elmondhassák, hogy ők – a gonosz önkormányzattal szemben – támogatnák a civileket. Miközben az igazság az, hogy alig van település, ahol ennyi pénzt kapnak a civilek. Az Állami Számvevőszék erősen kifogásolta is ezt a bőkezű támogatási rendszert.

A fideszes javaslatot végül elvetették.

A Fidesz frakció kezdeményezte a város gazdasági programjának felülvizsgálatát is. A polgármester közölte, hogy ez a munka már régóta folyik a Corvinus Egyetem munkatársainak közreműködésével. Az előterjesztést a többség nem szavazta meg.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) előterjesztésében Budaörs gyalogos közúti forgalmának felülvizsgálatát kezdeményezte a látássérültekre való tekintettel.

A polgármester közölte, hogy a látássérültekkel és mozgáskorlátozottakkal évtizedes hagyománya van az egyeztetésnek. Nincs olyan beruházás, ahol  érdekvédelmi szervezeteik véleményét ne kérnék ki. A városháza épülete kitüntetést kapott, mert olyan kiválóan van akadálymentesítve. A közlekedési lámpák hangjelzéssel vannak felszerelve. Olyasmit akar felmérni a Fidesz, ami egyébként remekül működik.

Az előterjesztést leszavazta a többség.

Ugyancsak Fideszes felvetésre került az a javaslat a testület elé, hogy a nappali tagozaton tanuló diákok budaörsi kiegészítő BKK-bérletét vásárolja meg az önkormányzat.

A polgármester furcsállotta, hogy az egyik bizottságban már meggyőzték az ellenzéki képviselőket, hogy ha adnának is támogatást, azt csak szociális alapon érdemes megtenni, hiszen miért segítené a város azokat a gazdagabb családokat, akik erre nincsenek rászorulva. Aztán valami megváltozott, mert mégis az eredeti formában akarják keresztülvinni javaslatukat. Az ötlet egyébként technikailag is nehezen lenne kivitelezhető – vélekedett Wittinghoff Tamás.

Biró Gyula alpolgármester megjegyezte, hogy a Fidesz előterjesztései ötletelésnek tűnnek, olyanokat ő is tudna mondani, hogy minden budaörsi kapjon öt sört ingyen az önkormányzattól.

A testület többsége elutasította a javaslatot.

Módosították a volt Mechanikai Művek egy kisebb területének Törökbálint részére történő átadásáról határozatot. Eszerint az átadás-átvétel időpontja 2016. január 1. lesz.

A Pénzügyi Bizottság két lemondott tagjának helyére a Fidesz-KDNP jelölése alapján megválasztották Kapitány Gábort és Tomory Gézát, akik letették az esküt is.

Zárt ülésen döntöttek a képviselők néhány ingatlan hasznosításáról, javaslatot tettek a Pest megye sportolója díjra, lakásbérléssel kapcsolatos méltányossági kérelemről határoztak, és takarítót neveztek ki az egyik iskolába.

(budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.