Megnyílt Hankó Anita kiállítása a Városi Ifjúsági Klubban (képek)

(Budaörs, 2015. november 06. – Budaörsi Infó) Hankó Anita textilszobrász első kiállítása 2015. november 4-én nyílt meg a Városi Ifjúsági Klubban. Munkái egy hónapon keresztül lesznek megtekinthetőek.

 

A kiállítás az eddig elkészült – és még nála lévő – képeit mutatja be, az elmúlt bő másfél év munkáját. A kiállítása nem egy adott téma köré épül, hiszen ezalatt az idő alatt különböző hatások érték, más-más ötletei születtek, ezek egyvelegét nézhetik meg a látogatók.

Az eddigi legnagyobb munkáját, amely egy falikép, a megnyitót követően online licitre bocsátotta az alkotó, aminek teljes összegét a Budaörsi Állatmenhelynek ajánlotta fel.

“Egész kisgyerekkoromtól életem fontos részét képezik az állatok, szinte mindig volt mellettünk a családban négylábú társ. Számomra elképzelhetetlen, hogy sorsára hagyjak egy tőlem függő életet, de amíg ilyesmi sajnos megtörténik, addig nagy szükség van a menhelyekre, nekik pedig a mi segítségünkre.

Nagyra becsülöm a Budaörsi Állatmenhely erőn felüli áldozatos munkáját, és bízom benne, hogy ennek a licitnek a híre sok olyan állatbaráthoz eljut, aki megteheti, hogy segítsen. (A licit november 5-én csütörtökön indult a Facebookon és kommentben lehet licitálni december 14-ig.)– mondta el Hankó Anita.

Ne felejtsék el, hogy Anita képei 2015. november 30-ig tekinthetőek csak meg a Városi Ifjúsági Klubban!

Megéri megnézni!

 

hanko_anita_munkai

Hanko_anita_munkai1

Hanko_anita_munkai2

Hanko_anita_munkai15

Hanko_anita_munkai16

Hanko_anita_munkai18

Hanko_anita_munkai19

Hanko_anita_munkai110

Hanko_anita_munkai114

Hanko_anita_munkai165

Hanko_anita_munkai176

Hanko_anita_munkai11001

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.