CDU-alelnök: meg kell fontolni a menekültek befogadását ellenző tagállamok uniós támogatásának csökkentését

Meg kell fontolni, hogy a menekültek befogadásától elzárkózó uniós tagállamoknak járó uniós támogatás egy részét inkább a menekültügy finanszírozására fordítsák – vette fel kedden a legnagyobb német kormánypárt, a konzervatív CDU egyik alelnöke.

 

Julia Klöckner, a párt Rajna-vidék-Pfalz tartományi szervezetének vezetője a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, “csalódást keltő”, hogy az Európai Unió sok ország felfogása szerint csupán olyan közösség, amelyet a “pénzosztó alapokból” kivehető nyereség tart össze, és hátat lehet fordítani neki, amikor a közös értékekről van szó.

Ezért végig kell gondolni, hogy miként lehet átcsoportosítani az uniós költségvetés forrásainak egy részét a menekültválságból fakadó feladatok finanszírozására olyan országoktól, amelyek nem fogadnak be menekülteket – mondta a CDU-s politikus.

Német sajtójelentések szerint hasonló gondolatokat fogalmazott meg Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács – Eurócsoport – elnöke is hétfőn Hágában, egy pódiumbeszélgetésen.

A baloldali politikus úgy vélte, az uniós támogatásért ellenszolgáltatás is elvárható, és ha ez elmarad, talán érdemes a támogatási alapokból “például Lengyelországba, Csehországba és Magyarországra” áramló pénz egy részét a Törökországban élő menekültek ellátására fordítani.

 

 

 

Osztrák belügyminiszter: “építési jellegű” munkálatok kezdődhetnek az osztrák-szlovén határszakaszon

 

“Építési jellegű”  munkálatok kezdődhetnek az osztrák-szlovén határ egy szakaszán – jelentette be kedden  a stájerországi Spielfeldnél az osztrák belügyminiszter, aki szerint nem kerítést építenek és nem a határt zárják le, hanem a menekültek rendezett átjutását segítik.

Johanna Mikl-Leitner “építési jellegű intézkedésekről” beszélt, de azt nem részletezte, hogy mire készülnek.
“Nem arról van szó, hogy kerítést építünk a határ mentén, hanem annak a lehetőségnek a megteremtéséről, hogy nagyszámú ember rendezett formában lépje át a határt” – tette hozzá.  Tájékoztatása szerint a tervezés szakasza kezdődött el, a megvalósítás időpontjáról a kormány dönt. A miniszter több kilométeren át elterülő “műszaki zárról” beszélt, amelyet a spielfeldi határátkelő elé terveznek építeni.

A Die Presse című osztrák lap a belügyminisztériumra hivatkozva azt írta: tervekről és óvintézkedésről van szó. Az újság szerint ha nem is nevezik kerítésnek a tervezett építményt, valójában erről lehet szó.

A miniszter szerint Ausztria teljesítőképességének határaihoz érkezett, a befogadóhelyek egyre telítettebbek, hiszen többen érkeznek délről az országba, mint ahányan elhagyják Ausztriát Németország irányába. Johanna Mikl-Leitner elmondta: Stájerországban óráról-órára változik a helyzet, jelenleg háromezer és nyolcezer között van a határátlépések száma, azonban azzal kell számolni, hogy ez hamarosan elérheti a 12 ezret is.

Kijelentette: a menekültek áradata a következő napokban felerősödhet, és nemcsak az időjárási viszontagságokkal kell számolni, hanem azzal is, hogy egyre agresszívabbak lesznek a menekültcsoportok.

A miniszter arról is beszélt, hogy 2016 januárjára további 200 rendőrt képeznek át határrendészeti munkálatokra. Úgy vélte további kétezer rendőrre lenne még szükség.

A Stájerországi tartományi vezető Hermann Schützenhöfer szerint a belügyminiszter által bejelentett intézkedés “az első lépés a helyes irányba”, hiszen segíti a határvédelmet. A néppárti politikus szerint üdvözlendő minden intézkedés, amely javít a jelenlegi helyzeten. Stájerország már többször kérte a többi tartomány és az állam segítséget a menekülthelyzet megoldásában, a migránsok elhelyezésében és szállításában.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.