Négy év alatt százzal csökkent az autó márkakereskedések száma

Jelenleg 405 gépkocsi márkakereskedés működik Magyarországon, 43-mal kevesebb, mint 2013-ban, míg 2011-hez képest 100-zal csökkent a számuk – ismertette a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) idei felmérésének adatait Gablini Gábor, a szakmai szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budaörsön.

 

A tulajdonosok száma 2011-ben 324 volt, két éve 272, ma pedig 249, vagyis erőteljes koncentráció ment végbe a szakmában – tette hozzá az elnök.

Miután a márkakereskedések egy része több szalont is működtethet, a szalonok száma 671, de két éve még 732, 2011-ben pedig 785 volt – ismertette a tájékoztatón Szilasi János, a GÉMOSZ elnökségi tagja.

A 2013-as felmérés óta megszűnt 61 szalonból 40 tartozik a piacról kivonult Chevrolet hálózatába, jelentősebb csökkenés volt a Renault, a Citroen, a Seat és a Ford szalonok számában.

A tulajdonosok 68 százaléka egy telephelyet – szalont – működtet, 17 százalékuknak van 2, és 8 százalékuknak 3 szalonja. A tulajdonosok 55 százaléka csak egy márkával foglalkozik, a két márkás tulajdonosok aránya 25 százalék, míg a három márkásoké 7 százalék – tette hozzá az elnökségi tag.

Egy márka értékesítéséből csak akkor lehet megélni, ha nagy a forgalom, ezért több márkával főleg vidéken foglalkoznak a kereskedők – tette hozzá Szilasi János. A kereskedések 19 százaléka Budapesten, míg 13 százaléka Pest megyében található. A kettő együtt 126 kereskedés. Legkevesebb a szalonok száma Nógrád megyében, ahol 7 található belőlük.

A felmérés kiterjedt a márkakereskedők gazdasági helyzetére is. Ennek eredményeit ismertetve Gablini Gábor kiemelte, hogy a jelenlegi árbevétel – piaci átlagban – nem elegendő a kiadások fedezetére, az eredményes működtetéshez évi 120-140 ezer új autót kellene értékesíteni az országban.

A szakmát segítette 2013 őszétől a növekedési hitelprogram, amely fellendítette a kishaszon járművek forgalmát, majd a kereskedők is felhasználták ezt a forrást technológiai korszerűsítésre. A kereskedők egyharmada élt ezzel a lehetőséggel – mondta.

A GÉMOSZ elnöke a legnagyobb problémát az illegális javítóműhelyekben látja. Az évi ezer milliárd forintos javítói piacból mindössze 400 milliárd jelenik meg a Központi Statisztikai Hivatal adatai között – illusztrálta a helyzetet Gablini Gábor, aki problémának látta azt is, hogy az idén behozott 140 ezer használt autóból 100 ezer 14-18 év közötti életkorú. A szakma azt javasolja a kormánynak, hogy a járművek adója ne a teljesítményüktől, hanem a károsanyag kibocsátástól függjön. Ez egészséges irányba terelné a használt autó importot – közölte.

Kérdésre válaszolva Gablini Gábor elmondta, hogy az Astra Biztosító csődje miatt a márkaszervizek nem szívesen vállalják az ott biztosított járművek okozta károk javítását, mivel bizonytalan, hogy egyáltalán hozzájutnak-e a pénzükhöz.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.