A budaörsi Fidelitas bemutatkozik

(Budaörs, 2015. október 19. – Budaörsi Infó) 2015. szeptember 11-én megalakult a Fidelitas budaörsi szervezete. Elnöknek Németh Olivért (21) választották meg. Rajta kívül még négy fő alkotja a helyi szervezetet: Göndöcs Bence (21), Perlik Márk (21), Zala Márton (20) és Hortobágyi Dalma (18). Hogy jelenleg hol tartanak és a miértekről kérdeztük őket.

 

 

Németh Olivér a Budaörsi Infónak elmondta, hogy most fog végezni a Közgazdasági Egyetemen és “személyes érintettség” miatt lépett be a szervezetbe.

„Az indok, amiért beléptem, amiért megalakultunk, a gödör-ügy volt. Én ott lakom két utcányira a területtől.

Ez egy valós probléma. Szerkezetileg is veszélyt jelent a házakra és nem mellesleg nem is szép látvány.

Most jött ki egy felmérés, ami alátámasztja, hogy valóban veszélyt jelent a környezetére, így nemsokára lesz egy bejelentés, aminek az a lényege, hogy az önkormányzat temesse be a gödröt.”

 

fidelitasz7

Németh Olivér

 

Milyen célok mentén szeretnétek dolgozni a jövőben?

„A mi célunk, hogy a helyi ügyeket felkaroljuk és támogassuk a helyi Fidesz munkáját. A Fidelitast én nem egy politikai szervezetnek fogom fel, hanem szerintem az lenne a lényege, hogy a problémás ügyeket megoldjuk és tényleg olyan tetteket hajtsunk végre, amivel közelebb jutunk a megoldáshoz.”

 

Olyan problémákat szeretnétek megoldani, amit több éve, nálatok tapasztaltabb szakemberek sem tudtak. Mit gondolsz, miért sikerülne ez pont most nektek?

„Úgy gondolom, hogy ki tudunk olyan dolgokat találni, ami segíthet. Van annyi kreativitás bennünk.

Az internet világában otthon vagyunk, a marketing eszközöket is jól kezeljük. Szeretnénk ha az üzenet eljutna az emberekhez, mert nagyon sok esetben nem tudnak a városiak a problémákról, mert az önkormányzat nem kommunikálja azokat.

A gödör ügyben is van egy jó akciótervünk, amit megfogunk valósítani ha kijön a hivatalos közlemény ez ügyben.”

 

Azokon az ügyeken kívül, amelyekkel a helyi Fidesz többet foglalkozik mint például a Kőhegy, a Levendula utcai óvoda vagy a gödör problémája, lesz saját ötletetek is?

„A nagyobb ügyeken kívül még összegyűjtöttünk 15-20 témát is, amin lehetne változtatni.”

 

Jelenleg hol tartotok, történt valami az elmúlt két-három hónapban, amióta megalakultatok?

„Alapvetően most a finanszírozási részre várunk. Kell egy bizonyos megjelenést biztosítani a szervezetünknek, gondolok itt olyan alapdolgokra mint a póló és a molinó. Weboldalt is szeretnénk, de ez is a finanszírozástól függ. Jelenleg a tervezés fázisában vagyunk.”

 

Mi lesz az első esemény, amin ti is részt vesztek?

„Az első esemény, amin részt veszünk majd az október 23-ai megemlékezés lesz. Itt a szervezői feladatok egy részét fogjuk ellátni.”

 

fidelitasz

 

A Fidelitas tagjai: Göndöcs Bence, Perlik Márk, Zala Márton és Hortobágyi Dalma.

Megtudhattuk, hogy Göndöcs Bence gépészmérnöknek készül, és nem szeretne politikai pályára lépni. Az ő személyes indíttatása a Kertész utca úthálózatának felújítása.

 

fidelitasz4

Göndöcs Bence

 

„Azért léptem be a Fidelitas alapítói közé, hogy olyan budaörsi embereknek segítsek, akikre nem figyelnek oda, akiknek például még mindig nincs bevezetve az ivóvíz a lakásukba.

A mi utcánkban a közművek is a mi pénzünkből lett megcsináltatva. Az önkormányzat nem segített semmiben sem. Azt szeretném, hogy mire a szüleim megöregszenek, rendbe legyen rakva az utca.”

 

Perlik Márk inkább a jótékonyságot helyezi az előtérbe. Elmondása szerint azért lépett be a Fidelitasba, mert szeretne tenni a közért. Új ötletekkel és kreativitással szeretné előmozdítani a problémák megoldását.

 

fidelitasz3

Perlik Márk

 

„A kommunikációs gát feloldására szeretnénk probléma pontokat felállítani a városban, előre meghirdetett helyen és időpontban, ahol felvesszük az ottani lakosok problémáit, kiindulóként, hogy mivel kellene foglalkozni.”

 

Zala Márton informatikusnak tanul és azért lépett be a Fidelitasba, mert elmondása szerint mindig is érdekelte egy ifjúsági szervezet működése és ebben szeretett volna szerepet vállalni.

 

fidelitasz6

Zala Márton

 

„Én sem politikai megmozdulásként fogom fel, hanem egy olyan szervezetként, ami tényleg segít a helyiek problémáit megoldani.”

 

Hortobágyi Dalma 18 éves, idén érettségizik. A politológia és a szociológia érdekli. Azért lépett be a Fidelitasba, mert szeretett volna megismerkedni olyan fiatalokkal, akiket érdekel a politika és Budaörs problémái.

 

fidelitasz5

Hortobágyi Dalma

 

„Én a Frankhegyen lakom, ahol közel 1300 telken nincs bevezetve a vezetékes víz, ciszternákkal lehetett csak megoldani ezt a problémát.

Valószínűleg azért nincs előrelépés ebben az ügyben, mert Wittinghoff Tamásnak nem érdeke, hogy segítsen az itt élőknek, hisz itt nincs olyan ember, aki rá szavazna.

Az itteni polgárőrséget sem támogatja és hiába volt már 25-30 tűzeset, nem telepítenek ki kültéri kamerákat sem. Az elmúlt hónapban járőröket is csak egyszer kétszer láttunk. Szó sincs rendszeres járőrözésről.”

A fiatalok elmondása szerint a jelenleg induló csapatban elegen vannak öten, viszont ha megoldódnak a finanszírozási problémáik, akkor a későbbiekben szeretnének több tagot toborozni.

 

Az új ifjúsági politikai szervezet alapító tagjainak válaszaiban felvázolt “megoldandó problémák” – a gödör-ügy, a frankhegyi közművesítés, több városi polgárőrség stb. – mindegyikét jól ismerik lapunk olvasói. Azok önkormányzati nézőpontból való megvilágításával is számtalanszor találkozhattak a Budaörsi Infó oldalain.

Íme néhány korábbi cikk, amelyekben a hivatal ezekre reflektál:

A Fidesz-KDNP frakció sajtónyilatkozata és Wittinghoff Tamás polgármester válasza

Kivonult a Fidesz a képviselő-testületi ülésről – Menekült tábor Budaörsön?

Képviselő-testületi ülés volt Budaörsön – Kálóczi Imre és a Fidesz

Pengeváltás a sajtószabadságról – Fidesz vs Budaörs Fejlődéséért Egyesület

Nyilatkozatváltás a Levendula utcai óvoda ügyében az iskolai alapkőletétel kapcsán

Képviselői levelezés a Levendula utcai “óvodával” kapcsolatban

Levendula utcai ingatlan – Budaörs főépítészének közleménye

Terítéken a Levendula utcai “óvoda” ügye

Polgárőrség vs. Önkormányzat Budaörsön

Közmeghallgatás volt a Városházán – Frankhegy minden mennyiségben

Budaörsi gödör-ügy – Lakosok levele a képviselő-testületi ülésen elhangzottakról

Nagy Sándor András: Ez a gödör nem egy baloldali gödör vagy jobboldali gödör, ez egy budaörsi gödör

 

Wittinghoff Tamás a 2015. szeptember 23-ai testületi-ülésen elmondta, hogy próbálták időrendbe összeállítani, hogy mit is tett a hivatal eddig a gödör-ügyben. Az alábbiakban ezt olvashatják:

2005 májusában a Képviselő-testület elfogadta Budaörs M1-M7 Autópálya melletti területre vonatkozó HÉSZ és Szabályozási tervet;

2006-ban a 4080/23 és 4080/24 hrsz-ú ingatlan fejlesztési igényével kereste meg a Hivatalt az URBANA REAL ESTATE Ingatlanfejlesztési és Hasznosító Kft. (továbbiakban: Beruházó);

2007 januárjában településrendezési szerződést kötött Budaörs Város Önkormányzata és a Beruházó;

2007-2008-ban a Beruházó megvalósította a szerződésben vállalt fejlesztéseket (szervizút, szennyvízátemelő, csapadékvíz elvezető árok, átereszek stb.) hozzávetőlegesen 900 millió Ft összegből;

2008 áprilisában a Beruházó építési engedélyt kapott a 4080/23 hrsz.-ú ingatlanon vegyes rendeltetésű (iroda – kereskedelem – vendéglátó) épület építésére;

2009-ben a beruházás megkezdődött, ekkor lett kiásva a munkagödör, és az ÉK-i részében elkészült az alaplemez;

A beruházás 2009 évben a gazdasági válság hatásainak következményeként leállt és a Beruházó megkezdte a terület víztelenítését, szivattyúzását, mely azóta is folyamatos;

2010-2011 évben az ingatlan és a Beruházó tulajdonosi szerkezete megváltozott, az ingatlan új tulajdonosa a telek értékesítése mellett döntött. Az új Beruházók komoly beruházási szándékkal keresték fel az Önkormányzatot és intenzív egyeztetések kezdődtek a fejlesztésről;

Az Önkormányzat 2011 év folyamán az intenzív egyeztetési folyamat lezárásaként Budaörs Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Hivatal) előkészítette a településrendezési szerződés és a szabályozási terv készítésére vonatkozó szerződés módosítását. Az új Beruházók az építészeti koncepció megalkotásán túl részletes közlekedési hatásvizsgálatot és kereskedelmi tanulmányt is készítettek;

Az önkormányzat a 449/2011.(XI.07.) ÖKT sz. határozatával a Helyi Építési Szabályzat módosításának a megindítása mellett döntött;

A Kt. döntés alapján a Hivatal elindította a HÉSZ felülvizsgálatának véleményezési eljárását és 2011. nov. 07-én kiküldte az előzetes véleménykérő leveleket az illetékes államigazgatási szerveknek;

2011 november 24-én Budaörs Város Építészeti Tervtanácsa megtárgyalta az új Beruházó által „Hungarikum Szolgáltatóház” fantázianévvel ellátott Beruházás építészeti koncepció dokumentációját és megjegyzésekkel ajánlotta azt megvalósításra;

A megváltozott jogszabályi környezet értelmében (közismert nevén „plázastop”) a beruházásnak az építési engedélyezési eljárás részeként meg kell volna szereznie az Étv.-ben meghatározott külön szakbizottság véleményét a 300 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmény építése miatt;

Ez idáig a Hivatal nem kapta meg a szakbizottság jóváhagyó véleményét a Beruházásról. Mivel a Beruházás további egyeztetése abba maradt, ezért a HÉSZ módosítása és a Településrendezési szerződés módosításának folyamata is felfüggesztésre került;

2013 októberében az ingatlanra még 2008 óta jogerős építési engedélyt Budakeszi Város Önkormányzat Jegyzője egyszeri alkalommal 1 évre meghosszabbította, így az engedély 2014. október 27-ig volt jogerős;

Az ingatlan jelentős jelzáloggal terhelt és az érdemi Beruházás, iroda, kereskedelem, vendéglátó épület megépítésének elmaradása miatt a jelzálogjog tulajdonosa az ingatlan értékesítésével kapcsolatban 2014. évben és 2015-ben többször is felkereste a Hivatal Vezetőségét és a Főépítész Irodát, hogy a fejlesztési lehetőségeket átbeszéljék;

2015-ben előrehaladott tárgyalások vannak folyamatban (eddigi jelentősebb egyeztetések: 2015.01.27.; 2015.06.02.; 2015.07.15.) a Beruházás lehetséges folytatásával kapcsolatban, a városfejlesztésekért felelős alpolgármester úrral;

Az egyeztetések részeként a Főépítész Iroda általános tájékoztató levelet küldött a fejlesztők képviselőinek 2015.02.25-én;

Az ügyben azóta is folyamatban vannak a tárgyalások. A legutóbbi 2015 júliusában volt, amikor a fejlesztők bemutatták a Hivatal Vezetőségének mindkét telekre (4080/23 és 4080/24 hrsz-ú ingatlanok) tervezett beruházásokat, konkrét épület terveit és egy közlekedési tanulmányt. Minden egyeztetésen a Vezetőség kinyilvánította véleményét, miszerint a beruházás első ütemének a 4080/23 hrsz-ú ingatlan beépítése kell, hogy legyen.

Képviselő-testületi határozat: Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert a 4080/23 hrsz.-ú ingatlanon tervezett Beruházással kapcsolatban megkezdett egyeztetések tovább folytatására.

 

(Budörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.