Postai ügyintézőt támadtak meg

A budakeszi őrsparancsnok egy 38 éves helyi nőt fogott el, aki a budakeszi okmányiroda ügyfélvárójában lévő postai alkalmazottra támadt. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Márta 38 éves budakeszi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. szeptember 28-án 14 óra körüli időben a budakeszi okmányiroda ügyfélvárójában lévő, a cselekmény idején zárva lévő posta bejárati ajtaján bekopogott, amelyet a postahelyiségben tartózkodó alkalmazott belülről kinyitott. Ezt követően a 38 éves helyi nő emelt hangnemben felszólította az postai ügyintézőt, hogy vegye el a csekkjeit, közben mindkét kezével, több alkalommal támadó mozdulatot tett irányába, majd meglökte az alkalmazottat. A bűncselekmény során sérülés, anyagi kár nem keletkezett.

 

A budakeszi őrsparancsnok éppen a helyszínen tartózkodott és szemtanúja volt az esetnek, így D. Máriát azonnal intézkedés alá vonta, elfogta és a Budakeszi Rendőrőrse előállította, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A 38 éves gyanúsított ellen a büntetőeljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.