OEK: az influenza változékonysága miatt kell mindig új oltóanyagot előállítani

Az influenza vírusa rendkívül változékony, emiatt kell ahhoz minden évben “hozzáigazítani” az oltóanyagot – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) osztályvezető főorvosa az M1 csatorna hétfői műsorában.

 

Jankovics István elmondta: az influenzavírus akár nagy mértékben is képes megváltoztatni a szerkezetét, így hiába alakult ki valakiben a tavalyi vírusra immunválasz, az idén már nem védi meg a megbetegedéstől. Emiatt kell minden évben más vakcinatörzset használni az oltóanyaghoz is, bár a szezon elején a hatóság kénytelen az előző évi vírusból kiindulni – tette hozzá.

Ez a magyarázata annak is, hogy az oltóanyag az elmúlt szezonban 30 százalékos hatékonyságával hogyan maradhatott el az elvárt 70-90 százalékostól. A 30 százalékos védettség ugyanakkor még mindig sokkal több, mint amennyivel az ember oltás nélkül rendelkezik – jegyezte meg.

Az osztályvezető főorvos hozzáfűzte, az influenza elleni oltóanyag célja nem a járvány megelőzése, hanem a súlyos mellékhatások kivédése.

Jankovics István arról is beszélt, hogy egy európai együttműködés keretében – amelyben az OEK is részt vesz – próbálják megalkotni az univerzális influenzavakcinát, amelyet nem kellene minden évben hozzáigazítani a vírushoz. Ez az oltóanyag öt-hét év múlva válhat elérhetővé a lakosság számára – mondta.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.