Segített neki, majd kirabolta

A budaörsi rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást a 27 éves gyanúsított ellen. A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatott eljárást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. László 27 éves kesznyéteni lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. november 2-án a késő esti órákban Budapesten segített az átkelésben a gyengén látó sértettnek egy gyalogos-átkelőhelyen, majd a közeli éjjel-nappali üzletben a vásárlásnál és aztán a villamoson történő utazásnál is a férfi mellett maradt. Ezt követően a sértett kérésére elbúcsúztak egymástól. A 27 éves gyanúsított azonban követte az 59 éves férfit solymári otthonáig, ahol a ház előtt megpróbálta elvenni a sértett táskáját, de nem járt sikerrel. Ekkor a gyanúsított ököllel halántékon ütötte áldozatát, elvette a táskáját és a helyszínről elmenekült.

A bejelentést követően a pilisvörösvári rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és a gyanúsított felkutatását. A járőrök a beszerzett információk alapján állították meg azt a buszt, mellyel a 27 éves férfi – a bűncselekmény elkövetését követően – a főváros felé tartott.

  1. Lászlót a rendőrök elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. november 5-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A gyanúsított ellen folytatott büntetőeljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

rendorsegihir

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.