Szemtanút keres a rendőrség

A budaörsi rendőrök várják azok jelentkezését, akik érdemi információval tudnak szolgálni egy biatorbágyi balesettel kapcsolatban.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 13010-2052/2015. bűnügyi számon eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettes az általa vezetett – ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú – személygépkocsival közlekedett 2015. július 20-án 23 óra 10 perc körüli időben a 81106-os számú úton Biatorbágy felől Páty felé. Haladása során a 2014-es méterszelvényben nekiütközött az úttest jobb szélén, hátul villogó piros lámpával, elől fehér színű lámpával kivilágított, de jól láthatósági mellényt nem viselő sértett által vezetett kerékpár hátsó kerekének, amely az ütközés következtében felborult. Az ismeretlen személy a baleset helyszínét megállás nélkül elhagyta.

A sértett a baleset következtében az elsődleges adatok szerint 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a kerékpárban anyagi kár keletkezett.

 

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik a balesetet látták vagy arról érdemi információval rendelkeznek! Jelentkezni személyesen a Budaörsi Rendőrkapitányságon vagy munkaidőben telefonon keresztül a 06-23/505-400-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111“Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén lehet.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.