Libanoni és jordániai lapokban jelentetett meg hirdetéseket a magyar kormány

Több libanoni és jordániai napilapban is egész oldalas hirdetést jelentetett meg hétfőn a magyar kormány, amelyben arra figyelmezteti a migránsokat, hogy a magyar határok illegális átlépése bűncselekménynek minősül, és azért börtönbüntetés jár.

 

Az egyebek mellett a libanoni an-Nahár és a jordániai Rai al-Gadd című napilapban angol és arab nyelven megjelent felhívás szerint a “magyarok vendégszeretőek, ugyanakkor a (hatóságok) a lehető legkeményebb módon lépnek fel azokkal szemben, akik illegálisan próbálnak az országba bejutni”.

A szöveg ezenkívül arra szólítja fel a címzetteket, hogy ne hallgassanak az embercsempészekre, “Magyarország nem fogja illegális migránsoknak megengedni, hogy áthaladjanak területén”.

A 4,5 milliós lakosú Libanonban jelenleg több mint 1,1 millió regisztrált szíriai menekült tartózkodik az ENSZ menekültügyi szervének (UNHCR) múlt hónapi adatai szerint. A 8 milliós Jordániában 600 ezer menekült van.

Az Európába irányuló jelenlegi menekülthullám okait elemezve egyes megfigyelők kiemelték azt a körülményt, hogy a UNHCR által a Szíriával szomszédos országokban működtetett menekülttáborokban egyre kevésbé tudják ellátni a rászorulókat, mivel a szervezet idén 40 százalékkal kevesebb támogatást kapott a szükségesnél.

Ebben a hónapban a dán bevándorlásügyi minisztérium is a maiakhoz hasonló hirdetéseket jelentetett meg libanoni napilapokban, amelyekben azzal próbálta meg a migránsokat eltántorítani, hogy Koppenhága a bevándorlóknak járó szociális segélyt 50 százalékkal csökkentette.

Ezenközben az Orvosok Határok Nélkül (MSF) ellenkező előjelű üzenettel fordult Európához az arab sajtón keresztül egy nyílt levél formájában. A nemzetközi segélyszervezet szerint “a világnak a második világháború óta nem látott menekültválsággal van dolga”, ezért arra szólítják fel az Európai Uniót, hogy a határok lezárása helyett “biztonságos és legális … útvonalak biztosításával helyettesítse az embercsempészek (szolgáltatásait)”.

  “Mindenképpen fel akartunk szólalni az arab nyelvű sajtóban, de Dánia és Magyarország lépései tovább növelték ezen stratégiánk jelentőségét” – nyilatkozott Niklas Bergstrand, az MSF egyik szóvivője.

A vasárnap és hétfőn az al-Haját, az al-Kudsz és a The Daily Star című pánarab, palesztin, illetve libanoni lapokban megjelent levél szerint “itt az ideje, hogy (Európa) felhagyjon az elrettentést célzó politikával”. Az MSF szerint a “háború, az elnyomás, a kínzás, illetve a szegénység és az üldöztetés …” elől menekülők továbbra is jönni fognak az akadályok ellenére, “hiszen nincs más választásuk”.

 

 

 

Közös álláspont elfogadását sürgeti az európai vezetőktől az ENSZ főtitkára

Az együttérzés gyakorlására, a kötelezettségeikkel, valamint az ENSZ-alapokmány betűjével és szellemével összhangban álló közös álláspont elfogadására szólította fel az európai vezetőket hétfőn az ENSZ főtitkára.

Ban Ki Mun közleményében – amelyet az EU keddi miniszteri szintű tanácskozását és a szerdai csúcstalálkozóját megelőzően tett közzé – “rendkívüli aggodalmának” adott hangot a migránsok és menekültek európai helyzetének romlása miatt.

A világszervezet apparátusának első embere sürgette, hogy az európai államok tegyenek eleget nemzetközi kötelezettségeiknek, beleértve a menedékkérelemhez való jog és visszaküldésre vonatkozó tilalom tiszteletben tartását.

Ban Ki Mun rámutatott, hogy növekvő aggodalommal követte az európai határok lezárását, valamint azt, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő befogadó kapacitások és hogy az illegális bevándorlókat és menedékkérőket egyre fokozottabb mértékben kriminalizálják.

Az ENSZ főtitkára szerint minden migránst “méltósággal és az emberi jogok tiszteletben tartásával kell fogadni”. Emlékeztetett rá, hogy szeptember 30-ra, az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából rendkívüli tanácskozást hívott össze, hogy megvitassák azokat a kihívásokat, amelyeket a növekvő migrációs mozgás és a menekültek számának világszerte bekövetkezett növekedése jelent.

 

 

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.