Ma van a Színházak éjszakája

Ma van a Színházak éjszakája: 25 fővárosi színház várja rendhagyó produkciókkal, interaktív programokkal a közönséget, 61 helyszínen több száz programon keresztül engednek betekintést a színház világába, a készülő előadásokba, a színházi háttérmunkába.

 

A negyedik Színházak éjszakáján a résztvevő teátrumok idei új bemutatóikra szeretnék felhívni a figyelmet, emellett a kulisszák mögé is betekinthetnek a látogatók. A több száz program – akárcsak az elmúlt években – egyetlen karszalaggal látogatható.

A Színházak éjszakáján az érdeklődők a színházak nézőterei mellett többek között az előcsarnokokban, a próbatermekben, a lépcsőházakban, a padlásokon, akár az udvaron is láthatnak előadásokat, gyakran aktív résztvevői lehetnek az eseményeknek.

A rendezvény fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A fővárosi önkormányzat meghirdette a Budapest széke elnevezésű programot: a fővárosi színházakban ezen az estén páros belépőket nyerhetnek látogatók.

A Színházak éjszakája programjában az idén az Átrium Film-Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpada, a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó, az Újszínház és a Vígszínház vesz részt.

Eredetileg a Budapest Bábszínház is részt vett volna a programban, de az augusztusi nagy vihar komoly károkat okozott az épületben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.