Útdíj – NÚSZ: nem változott jelentősen a jogosulatlan úthasználók aránya

Az útdíjrendelet januári módosítása óta eltelt nyolc hónapban nem változott számottevően a jogosulatlan úthasználók aránya a tavalyi év hasonló időszakához képest – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. hétfőn az MTI-vel.

 

A társaság ismertette, tavaly júliusban például 2,3 százalékos volt a fizetős szakaszokon jogosulatlanul autózók aránya, míg idén júliusban 3,1 százalékos, a kismértékű növekedés az ellenőrzési rendszer fejlesztésének köszönhető.

A januártól az e-matricás díjfizetési rendszerbe bevont M0 díjköteles szakaszain nyolc hónap alatt csak 2200 pótdíjas eset volt, ami a fővárosi körgyűrű forgalmának nagyságát tekintve kedvező – hangsúlyozta a NÚSZ.

Az adatok szerint január 1-je és augusztus 31-e között összesen 8,7 millió e-matricát értékesítettek, az ebből származó bevétel elérte a bruttó 45,4 milliárd forintot.

Az országos éves e-matricából 289 ezer fogyott, 27 százalékkal több, mint 2014 hasonló időszakában.

Havi matricából ugyanakkor 21 százalékkal kevesebbet, összesen 1 millió 280 ezret adtak el. A vásárlási szokások átrendeződésében szerepet játszott a megyei e-matrica bevezetése, amelyből csaknem 1 millió 300 ezret értékesítettek – közölte a NÚSZ.

Az alkalmi úthasználathoz és a tranzitforgalom számára leginkább megfelelő heti (10 napos) matricából több mint 5 millió 700 ezret vettek az autósok az első nyolc hónapban, nagyjából ugyanannyit, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A legtöbb, 722 ezer megyei e-matrica Pest megyében fogyott, a második legtöbb, 147 ezer Fejér megyében, ezt követi 70 ezer matricával Győr-Moson-Sopron megye.

Az autósok egyik leggyakoribb tévesztése továbbra is az, hogy a fizetős útszakaszokon a januártól már D2-es kategóriába tartozó járművekre D1-es kategóriában váltanak e-matricát. Szintén gyakran előforduló hiba, hogy az autós utólag, a díjköteles útszakaszra való felhajtás után veszi meg a matricát – hívta fel a figyelmet a NÚSZ.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.