“Befogadni csodálatosan szép dolog!” – Böjte Csaba a kőhegyi kápolna búcsún (fotók)

(Budaörs, 2015. szeptember 14. – Budaörsi Infó) Az ismert szerzetes, Böjte Csaba testvér szeptember 12-én szombaton Budaörsre látogatott, hogy a kőhegyi búcsún szentmisét celebráljon Szeplőtelen Fogantatás kápolnájában, amely elsőként kaphatta meg ezt a nevet a világon! Több százan voltak kíváncsiak az atya tanítására. Ebből egy részletet olvashatnak cikkünkben.

 

 

Száz éves hagyományt élesztettek újra Budaörsön, immár másodszor. A Kőhegyi kápolna búcsún idén is rengetegen vettek részt. A körmenet a Nepomuki Szent János templomból induló szentmisével kezdődött. A Kőhegyi kápolnánál pedig Böjte Csaba atya szólt a hívekhez.

 

IMGL6925

“2000 évvel ezelőtt fent a Golgotán a mi urunk Jézus Krisztus haldoklott és végrendeletként, mivel semmije sem volt, ezért édesanyját adta az emberiségnek.

Ezt a végrendeletet mi nagyon komolyan vettük, és Máriát édesanyánknak tekintjük.

Szeptember 12-én ünnepli az egyház Mária neve napját. Nézzünk magunkba, vajon mi jó testvérek szeretetben békében jöttünk ide, hogy felköszöntsük édesanyánkat?

Én azt gondolom, hogy egy édesanya számára a legszebb öröm, ha azt látja, hogy az ő gyerekei vidáman, jó testvérekként váll a váll mellett, játszva, kacagva, örömmel vannak együtt. Ez legyen a mi ajándékunk. Hogy engesztelődjünk ki szívből egymással is, Istennel is, bánjuk meg a bűneinket. Ez legyen a mi ajándékunk!”

 

IMGL6920

 

Majd (aktualitásként) a befogadás fontosságáról beszélt.

“Damaszkuszban vagy Szíriában nem csak most vannak terroristák. Kétezer évvel ezelőtt is, az a Saul nevű úriember éjnek éjjelén elindult, hogy gyilkosságokat szervezzen, hogy terrorakciókat hajtson végre. Jézus nem likvidálja egy célzott lövéssel ezt a bolondgombát, hanem azt írja, a szentírás, hogy átdöfött lábbal a damaszkuszi úton szembe megy velük és megkérdezi: Saul, Saul miért üldözöl engemet?

Párbeszédet kezdeményez vele, és tudjuk jól, hogy ennek a párbeszédnek az a vége, hogy Saulból Szent Pál lesz. Sokszor beleremeg a lelkem, ha arra gondolok, hogy mi lett volna, ha Jézus  arrogánsan fejbe rúgta volna ezt az embert.

Te vagy az első keresztény vértanúnak a gyilkosa! Ne is lássalak!

Mindezek ellenére tud párbeszédet folytatni ezzel az emberrel. Segít, hogy ez az ember megtérjen. Mennyivel gazdagabb lett az egyház. Ma is Szent Pál levelét olvastuk. Csodaszép szeretet himnuszára gondoljuk. Mennyivel szegényebb lenne az egész emberiség, ha Jézus arrogánsan, nem a párbeszéd, hanem a konfrontáció útját választotta volna.

Igen testvéreim, befogadni csodálatosan szép dolog.”

 

IMGL6916

Az idei búcsú különlegessége az volt, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat által felújított barlangban egy kiállítást is szerveztek, amit később szeretnének állandó kiállításként bemutatni a látogatóknak a Kőhegyen.

 

IMGL6905

IMGL6907

 

IMGL6912

Az eseményen sokan mások mellett, a városvezetés részéről részt vett Wittinghoff Tamás polgármester és Kálóczi Imre alpolgármester.

 

IMGL6913

IMGL6915

IMGL6916

IMGL6917

 

IMGL6920

IMGL6921

 

IMGL6928

 

IMGL6931

IMGL6940

IMGL6941

IMGL6953

 

IMGL6944

IMGL6943

IMGL6955

 

IMGL6968

IMGL6969

IMGL6972

IMGL6974

IMGL6987

 

IMGL6985

IMGL6984

 

IMGL6981

IMGL6980

IMGL6978

IMGL6976

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.