Szakértő: Európa igyekszik kevésbé vonzóvá tenni a bevándorlást

Az elmúlt időszakban egyre több európai országban születnek olyan törvények és módosítások, amelyek megpróbálják kevésbé vonzóvá tenni a bevándorlást – mondta Gálik Zoltán külpolitikai szakértő, egyetemi docens az M1 csatornán hétfőn.

 

Hozzátette, “egészen elképesztő módon” változnak például azok az összegek, amelyeket a menekültstátusért folyamodók kapnak ellátásként az uniós országokban. Dánia bizonyos esetekben felére csökkentette ezt, de ugyanez a tendencia megfigyelhető Németországban is. Ezen kívül a munkaerőpiachoz való hozzáférés lehetőségét is szabályozni igyekeznek – jegyezte meg.

 

 

Juncker telefonon egyeztetett több kormányfővel

 

Több kormányfővel, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egyeztetett telefonon a menedékkérők elosztásáról Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – közölte vasárnap délután a politikus kabinetfőnöke.

A Martin Selmayr által az egyik népszerűbb közösségi oldalon közzétett rövid üzenet tanúsága szerint a luxemburgi politikus a magyar miniszterelnök mellett Robert Fico szlovák, Laimdota Straujuma lett, Bohuslav Sobotka cseh, Ewa kopacz lengyel kormányfővel és Klaus Iohannis román elnökkel beszélt.

“A cél: szolidaritás 160 ezer menekült számára” – írta üzenetében Selmayr.

Hétfőn a tagállamok belügyminiszterei tartanak rendkívüli tanácskozást Brüsszelben, arról a javaslatról, amelyet Jean-Claude Juncker hivatalosan a héten jelentett be. E szerint a tagállamoknak kötelező kvóták alapján összesen 160 ezer menedékkérőt kellene befogadniuk Olaszországból, Görögországból és Magyarországról.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.