Jön a nyugdíj – Kinek hoz több pénzt a postás?

A szeptemberi nyugdíj sokaknál ebben a hónapban több volt, mint eddig. Nézzék meg cikkünkben, hogy, ki kap 8 ezerrel; sőt, akár 17 ezerrel többet!

 

8 550 forinttal, sőt, akár 17 100 forinttal is többet kaphat sok nyugdíjas szeptember hónapban. Konkrétan azok, akiknek férje, édesapja 1938 és 1945 között esett el, tűnt el a II. világháborúban – és időben kérvényezték a nyáron megítélt támogatást.

Júniusban döntött arról a parlament, hogy anyagi támogatást kaphatnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2. és 1945. május 9. között a magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált és elesett.

A támogatás mértéke a mindenkori minimálnyugdíj 30 százaléka, jelenleg 8 550 forint, amit a jogosult élete végéig, havonta megkap.

A lépés mintegy 20 ezer embert érint, életkorukból fakadóan legtöbbjük nyugdíjas. A törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat – így több ezer embert érinthet a javaslat a határon túl is.

A támogatást július közepétől lehetett kérni: a Pénzcentrum információi szerint sokan jelentkeztek is a kormányhivataloknál, így sokaknak már el is bírálták a kérvényét. Ők kapnak mostanában levelet arról, hogy a szeptemberi nyugdíjjal érkezik a pluszpénz is.

Úgy tudjuk, hogy azoknak, akiknek augusztustól állapították meg a jogosultságot, azok szeptemberben az augusztusi 8 550 forintot is megkapják, így nekik a következő napokban 17 100 forintot visz majd a postás (vagy utalnak a bankszámlájukra).

Senki nem késett el, a támogatást folyamatosan lehet igényelni a lakóhely szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában, külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.

 

Mivel lehet igazolni, hogy jogosultak vagyunk?

Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú

– szolgálati,
– katonai,
– kórházi iratokkal
– hatósági igazolásokkal (például halotti anyakönyvi kivonattal),
– ezek hiányában más hitelt érdemlő módon – például vöröskeresztes papírokkal – kell igazolni.

(forrás: penzcentrum.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.