A magyar nyelvhasználat korlátozását célzó törvénytervezetet terjesztett be hétfőn a bukaresti parlamentben Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítója, aki a kormányzó Szociáldemokrata Pártból (PSD) való tavalyi kilépése óta független képviselőként ...

Az iskolai időszak beköszöntével a diákok – különösen az alsó tagozatosok – figyelmetlenül közlekedhetnek iskolába menet-jövet, illetve az intézmény környékén, ezért szeptembertől fokozott körültekintés ajánlott minden gépjárművezető részére. Tanítási napokon reggel és a délutáni órákban nagyobb a gyermekbalesetek kockázata. A veszélyhelyzetet tovább növeli, hogy a „szabadságolási időszak” után jelentősen megnő a gépjárműforgalom a ...

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az új tanév több “neuralgikus pontot” is hozhat majd, Galló Istvánné az érdekvédelmi szervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ezek között említette a szakképzési rendszer átalakítását, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) pénzügyi gondjait, az etikai kódexet, az iskolaközpontok létrehozását, valamint a kilenc évfolyamos iskola bevezetésének ...

A lelki elsősegély telefonszolgálat szakemberei a 116-123-as hívószámon krízishelyzetben, lelki problémák, depresszió, öngyilkossági veszély esetén éjjel-nappal, ingyenesen hívhatóak. A telefonszolgálatokat összefogó Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége szeptember első hétvégéjén tartja XXVIII. Országos Találkozóját Szolnokon. A háromnapos szakmai konferencia címe: Életmesék, avagy mesék az életről és az életért. A 116-123-as  lelki elsősegély hívószám 2011 óta érhető el. ...

(Budaörs, 2015. augusztus 31. – Budaörsi Infó) Idén igazán IDESÜSS-re sikerült a Budaörs Napja. A hőség és a tűző nap ellenére is sokan vettek részt a rendezvényen. A programok utolsó felvonásában, Tóth Gabi koncertje előtt kérdeztük a szervezőket, hogy ők hogyan értékelik a ...

A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók által fizetendő e-útdíjról szóló rendeletet, a pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg és 15 nap múlva lép ...

Letakarták Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumban hétfőn, a tulajdonos Pákh Imre ugyanis megtiltotta a kép további nyilvános bemutatását – közölte a múzeum az ...

A német hatóságok már korábban felfigyeltek a 71 ember halálával végződött ausztriai tragédiával összefüggésben Magyarországon elfogott gyanúsítottak közül kettőre – jelentette hétfőn a Spiegel Online német ...

A leukémia legrégebbi ismert esetét azonosították a Tübingeni Egyetem kutatói egy hétezer éves női csontváz vizsgálata ...

A VI. Mohamed marokkói király megzsarolásával Franciaországban megvádolt két újságíró azt állítja, hogy nem ők kezdeményezték a pénzügyi megállapodást annak érdekében, hogy ne jelenjen meg az általuk írt kompromittáló könyv az ...