Kétszeres összetett világbajnok lett Tóth Ferenc műrepülőnk

(Budaörs, 2015. augusztus 19. – Budaörsi Infó) Két arany- és egy bronzéremmel tért haza a csehországi Zbraslavicéből a 18. Vitorlázó Műrepülő Világbajnokságról a magyar válogatott. A verseny 2015. augusztus 5-16-ig zajlott.


Unlimited, azaz korlátlan műrepülő kategóriában a 18. alkalommal, míg Advanced, tehát haladó kategóriában a 6. alkalommal rendezték meg a Vitorlázó Műrepülő Világbajnokságot. Tóth Ferenc a csehországi Zbraslavicében Unlimitedben megnyerte az „ismeretlen kötelező” versenyszámot és összetettben is ő lett a világbajnok. Ezzel megismételte 2003-ban elért eredményét. Szilágyi János ugyanebben a kategóriában a 32 fős mezőny első harmadában végzett. A másikban, tehát az Advanceden Józsa Dávid az „ismeretlen kötelező” programban ért el harmadik helyezést, 47 induló között.

A pilóták az „ismeretlen kötelező” mellett még az „ismert kötelező” és a szabadon választott programjaikkal indultak. Az Advancedben Józsa Dávid Pál, Hoós Miklós és Czitán Dániel csapatban összetettben a 6. helyen végeztek.

„Ehhez az eredményhez természetesen nem elég, ha valaki tehetséges pilóta, hanem mint bármely más sportágban, meghatározó a felkészülés is” – mondta Gurály Béla, a magyar vitorlázó műrepülő válogatott edzője és a csapat vezetője.

A magyar válogatott pilótái az ő irányításával a vb. előtt legalább két edzőtáborban vesznek részt, és fél évvel a rajt előtt minimum 30-50 felszállást kell végrehajtaniuk, illetve akinek van rá módja, még jobb, ha a dupláját teszi meg. Többnyire a Budaörsi Repülőtéren gyakorolnak.

A válogatottnak egy saját Swift típusú gépe van, , és a vb-n is minden csapat tag a saját géppel mutatta be a gyakorlatokat, a felszállási sorrendet pedig sorsolással döntötték el. Ez egyébként a többi ország indulója esetében sincs másképp – jegyezte meg a csapat vezetője. Hozzátéve: az idei eredmények megfeleltek a várokozásnak, bár voltak már olyan évek – például 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben – amikor összességében a mostaninál több érmet gyűjtöttek be.

A felkészüléshez és az utazáshoz nyújtott anyagi támogatásért köszönet illeti a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-t.

„Nagyon nehéz ehhez a sportághoz szponzorokat találni – mondta még kérdéseinkre válaszolva Gurály Béla -, folyamatosan keressük őket, ezért örömmel várjuk az ajánlatokat.”

A vb-ről bővebben: www.wgac2015.cz

 

IMG_0048

A dobogó legfelső fokán Tóth Ferenc, a magyar műrepülő világbajnok

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.