Elhunyt Paskai László bíboros

Életének 89. évében, hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek – tájékoztatta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye irodaigazgatója az MTI-t.

 

A főpásztor temetése augusztus 22-én lesz az Esztergomi Főszékesegyházban. A szertartás szombat délelőtt 10 órakor veszi kezdetét – közölte Kovács Zoltán.

Paskai László 1927. május 8-án született Szegeden. A szegedi piarista gimnáziumában érettségizett, teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte, majd a budapesti Hittudományi Akadémián fejezte be. 1945 augusztusában lépett be a ferences rendbe, 1951. március 3-án szentelték pappá. 1952-ben a Hittudományi Akadémián summa cum laude minősítéssel doktori fokozatot kapott.

1955-ig a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöki hivatalában püspöki szertartóként teljesített szolgálatot, majd 1962-ig a szegedi Hittudományi Főiskolán tanított. 1965-től a budapesti Központi Papnevelő Intézet spirituálisa volt, és tanított a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián. 1967-ben megbízást kapott a Hittudományi Akadémia I. számú bölcseleti tanszékének vezetésére, 1973-tól 1978-ig a budapesti Központi Szeminárium rektori teendőit is ellátta.

1978-ban lett címzetes püspök és veszprémi apostoli kormányzó, a következő évben veszprémi megyéspüspök. 1982. április 5-én II. János Pál pápa a kalocsai érsek koadjutorává nevezte ki.

1986. július 8-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé választották, e tisztséget 1990. szeptember 17-ig töltötte be.

1987. március 6-án esztergomi érsek és Magyarország prímása lett, 1988. június 28-án bíborosi rangot kapott. Az 1993. május 30-án a II. János Pál pápa által kiadott Hungarorum Gens pápai rendelkezés az egyházmegyét Esztergom-Budapesti Főegyházmegyévé változtatta, így címe esztergom-budapesti érsekre módosult. Ezt a tisztséget 2002. december 7-ig töltötte be, amikor II. János Pál pápa a 75. évet betöltött főpásztor lemondását elfogadva nyugállományba helyezte.

Paskai László egyházfősége idején zajlott le a politikai rendszerváltozás, az egyház felszabadulása Magyarországon, valamint II. János Pál pápa 1991-es és 1996-os apostoli látogatása.

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint az augusztus 22-i temetési szertartás kezdetén, Paskai László végakaratának megfelelően, koporsója előtt rózsafüzér imára kerül sor, majd fél tizenegytől szentmisét mutatnak be az Főszékesegyházban.

Ezt követően helyezik örök nyugalomra a földi maradványokat a főpásztorok temetkezési helyén, a Bazilika altemplomában – közölte az irodaigazgató.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.