Budaörsiek jelentkezését is várja a Vöröskereszt menekültek gondozására

(Budaörs, 2015. augusztus 18. – Budaörsi Infó) Indul a Magyar Vöröskereszt nagyszabású, 3 hónapos röszkei projektje, mely a zöldhatáron az ország területére belépő menekültek gondozására vonatkozik. Ezen a szolgálaton a szervezet valamennyi régiójának önkéntesei teljesítenek szolgálatot. A terv szerint 2 hetes szolgálatot biztosít Pest megye. 

 

 

Nagy Éva, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete 1. számú Területi Szervezetének területi munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a szolgálat várható időpontja 2015 szeptember 13-tól 20-ig tart majd. Erre az időpontra 6 fő jelentkezését várják. Szeptember 20-tól 27-ig pedig négy főre van szükség.

“A szolgálat egy hetes turnusokban zajlik, vasárnaptól vasárnapig. A szolgálatot lehetséges rövidebb intervallumban is vállalni, ekkor a minimálisan vállalt szolgálat kilencvenhat óra/önkéntes. Amennyiben valaki részszolgálatot tud vállalni két időszakasz között választhat. Vasárnap reggeltől következő kedd estig vagy szerda reggeltől vasárnap estig.”

Tervezett feladatok:

– pszichoszociális segítségnyújtás (PSS)

– általános információnyújtás, beleértve a Keresőszolgálatról szóló információt

– higiénés szabályokra figyelés – higiénés csomagok átadása

– szükség esetén elsősegélynyújtás

– egészségügyi problémák beazonosítása – jelzése

 

“A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének önkéntesei várhatóan szeptember hónapban két turnus alatt teljesítenek szolgálatot. Egy turnus hét napot ölel fel vasárnaptól vasárnapig, turnusonként. A feladatok ellátásához megfelelő motivációval, segítőkészséggel rendelkező 18. életévüket betöltött önkéntesek jelentkezését várjuk.”

 

Az ideális jelölt rendelkezik:

– angol vagy francia (szír menedékkérők miatt) nyelvtudással

– megfelelő kulturális érzékenységgel

– elsősegélynyújtás (alap)ismeretekkel

– PSS-re vonatkozó ismeretekkel

 

Jelentkezési határidő: augusztus 24.

A eva.nagy@voroskereszt.hu e-mail címen lehet jelentkezni, vagy a 06 70/ 933 8257 telefonszámon.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.