A budaörsi KataPult Kamarakórus Európa legnagyobb kórusfesztiválján járt

(Budaörs, 2015. augusztus 15. – Budaörsi Infó) Az idei nyár legizgalmasabb eseménye a KataPult Kamarakórus életében kétség kívül az Europa Cantat fesztiválon való részvétel volt. Róluk már olvashattak korábban hírportálunkon. A nemzetközi kórusfesztivált három évente más-más európai városban rendezik meg, idén Pécs adott otthont a nagyszabású rendezvénynek 2015. július 24 – augusztus 2. között. Több, mint 4000 énekelni szerető ember gyűlt össze a világ minden tájáról, hogy szakmai programokon, koncerteken és közös öröménekléseken vegyen részt egy héten át.

 

Ihász Katalin a KataPult Kamarakórus vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a fesztivál mindenki számára nyitott volt, a résztvevők különböző nehézségi fokozatú műhelyekben csiszolhatták kórusénekesi tudásukat. Ezek a délelőtti szakmai foglalkozások a vokális zene szinte minden stílusát és műfaját lefedték, a régi zenétől, egyes tájegységek vagy korszakok jellemző művein, vagy egy-egy híresebb oratórikus mű megtanulásán át a modern zenei irányzatokig terjedt a választási lehetőség. Külön programok voltak gyermekkarok számára is, illetve a szakmai résztvevők (karnagyok, zeneszerzők) számára is saját programsorozattal készült a fesztivál.

 

Ihász Kata

Ihász Kata

 

“A zavarba ejtően széles kínálatból választásunk a fiatal svájci karnagy, Dominique Tille ötnapos műhelyére, az “One spicy night”-ra esett. Az előre megadott repertoárból már felkészülve kellett a fesztiválra érkeznünk, így az ötnapos munka során a hiteles és stílusos megformálásra, illetve a 80 résztvevőből álló kórus egységes hangzásának megteremtésére tudtunk koncentrálni. Különösen hasznos volt számunkra ezeknek a műveknek a megtanulása, mert az általunk kedvelt könnyedebb zenei stílus előadásához hasznos tanácsokat, szemléletes példákat kaptunk. A befektetett munka meg is hozta gyümölcsét: a műhely zárásaként nagy sikerű telt házas koncertet adtunk a Kodály Központban.”

 

katapult_kamarakorus2

Dominique Tille (CH) műhelyvezető és a KataPult Kamarakórus

 

“A szakmai foglalkozásokat követően a délutánok és esték folyamán egymást érték a koncertek a városban: szabadtéren, templomokban, kulturális helyszíneken és a Kodály Központban egyaránt.

A fesztiválra érkező kórusok is ezen alkalmakkor kaptak lehetőséget az önálló bemutatkozásra. A KataPult Kamarakórus önálló koncertje az egyik csodaszép belvárosi téren volt, a rekkenő hőség ellenére szép közönség gyűlt össze, és nagy örömmel fogadták műsorunkat.

Ezen kívül még egy alkalommal mutatkoztunk saját műsorral a fesztiválon: a Budapestről is ismert ‘Kórusok Éjszakája’ rendezvény is kitelepült a fesztiválra: vasárnap este a belváros több pontján előre bejelentett koncertek illetve flashmob-előadások szórakoztatták a közönséget. Mi három flashmobbal járultunk hozzá az este műsorához, nagyszerű érzés volt megtapasztalni, hogy az emberek milyen nyitottan és örömmel fogadták a váratlanul felcsendülő muzsikát.”

 

katapult_kamarakorus

A KataPult Kamarakórus térzenéje Pécsett, a Kórusok Éjszakáján

 

“Mindenképpen szeretnék még szót ejteni az esti közös éneklés élményéről, ahol minden odalátogató megtapasztalhatta, hogy milyen fantasztikus élményt ad, amikor vadidegen, teljesen más kultúrákból érkező emberek egy pillanat alatt közösséggé válnak a zene révén: a kevésbé gyakorlott emberek számára is könnyedén megtanulható dallamokkal egy pillanat alatt közös zenei élményben részesülhetünk, és egy pillanatra valóban úgy érezzük, hogy mindenféle határ, előítélet és különbség megszűnik közöttünk. Hiszem, hogy aki ezt átélte, a hétköznapokba is át tudja ültetni ezt a nyitottságot, és egyéb emberi kapcsolataira is pozitív hatással van ez az élmény.

Egy dolog biztos: rendeteg élménnyel és szakmai tapasztalattal gazdagodtunk, ezúton is köszönjük Budaörs Város Önkormányzatának, hogy támogatta részvételünket a fesztiválon.

2018 – Tallinn – Europa Cantat – MI OTT LESZÜNK”

További sok sikert kívánunk!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.