Verekedés Budaörsön

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Gábor 38 éves budaörsi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint D. Gábor és ez idáig ismeretlen társa 2015. augusztus 13-án 9 óra 30 perc körüli időben egy budaörsi parkolónál szóváltásba keveredett az arra járó sértettel. A nézeteltérés tettlegességig fajult, melynek során D. Gábor két alkalommal mellkason ütötte a sértettet, majd ruhájánál fogva a bokrok közé lökte.

A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A 38 éves férfit a budaörsi rendőrök 2015. augusztus 13-án 18 óra körüli időben vonták intézkedés alá Budaörsön, majd elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Ismeretlen társának felkutatása jelenleg is folyamatban van.

 

A további eljárást a gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.