Munkahelyről lopott számítógépeket árultak

A budaörsi rendőrök az értékesítés közben fogták el a két bicskei gyanúsítottat. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Zsolt 38 éves és N. Ferenc 26 éves bicskei lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint N. Ferenc a munkavégzése során egy biatorbágyi raktárhelyiségből eltulajdonított két számítógépet 2015. július 15. és július 30. közötti időszakban, majd azokat a 38 éves gyanúsított segítségével megkísérelte értékesíteni egy internetes hirdetés útján. A hirdetésre felfigyelt a biatorbágyi telephely egyik munkatársa, aki vevőként jelentkezett az egyik gépért, majd értesítette a rendőrséget.

 

A bejelentő a két férfival 2015. augusztus 7-én egy bicskei étteremben 17 óra körüli időben találkozott, ahol a gyanúsítottak megpróbálták eladni neki a bűncselekmény elkövetéséből származó számítógépet. Ekkor a budaörsi rendőrök is megjelentek és R. Zsoltot, valamint N. Ferencet a helyszínen elfogták és előállították. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.

 
A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.