A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalék

A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalékra csökkent július 1-jétől, ez a legalacsonyabb kamat a diákhitel 14 évvel ezelőtti bevezetése óta – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

 

Bugár Csaba az M1 aktuális csatornájának vasárnap reggeli műsorában azt mondta, arra számítanak, hogy többen elgondolkodnak majd azon, hogy a Diákhitel1-et felvegyék.

Tájékoztatása szerint a 2001-ben bevezetett hitelt tavaly év végéig 360 ezernél többen vették fel és több mint egyharmaduk már teljes egészében vissza is fizette azt.

A Diákhitel1-et érintő kedvező változtatások között említette, hogy az ügyfelek 36 hónapig kérhetik indoklás nélkül a törlesztőrészletük csökkentését, továbbá, hogy nemfizetés esetén a hitelszerződést már nem 6, hanem 12 havi elmaradás után mondják csak fel.

Közölte, a jelenleg törlesztésre kötelezett mintegy 140 ezer ember közül mindössze 12 ezren vannak, akik egyáltalán nem törlesztenek. Jelezte, a változtatások közé tartozik az is, hogy személyesen keresik fel a nem fizetőket, hogy megoldást keressenek, ami akár fizetési könnyítés is lehet.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.