Miért nem jelentkeznek budaörsiek is önkéntes tűzoltónak?

(Budaörs, 2015. július 31. – Budaörsi Infó) Már több mint egy éve önálló beavatkozó egységként működik a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ebben az évben már 150 káresethez vonultak ki, amelynek közel 40%-a tűzeset volt, 60%-a pedig műszaki mentés.

 

Petró Tibor, a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke a Budaörsi Infónak elmondta, hogy egyesületük jelenleg 29 tagból áll, de folyamatosan toboroznak új tagokat.

Elmondása szerint, sajnos budaörsiek nem jelentkeztek hozzájuk szolgálatba az elmúlt időben. A környező településekről érkeznek önkéntesek, akik szeretnének megismerkedni a tűzoltóság munkájával és aktívan részt venni benne.

 

tuzoltosag_petro_tibor

Petró Tibor

 

„Amíg a mi jelenlegi önkéntes állományunk 29 főből áll, addig Németországban, egy Budaörs nagyságú városban 200 önkéntes tűzoltó van. A technikai felszereltségük is sokszorosa a miénknek. Törekszünk arra, hogy minél több tagot toborozzunk és növeljük a budaörsiek létszámát, de sajnos valamiért a helyiek nem éreznek affinitást a tűzoltásra.

Ebben az évben megközelítőleg 150 káresethez vonultunk ki, ami azt jelenti, hogy szinte minden nap történt valami. Aki szeretne részt venni a munkánkban nagyon szívesen várjuk, biztosan nem fog csalódni, hisz ki lehet jutni elég sok helyszínre, és értékes munkát lehet végezni.”

 

Önkéntes tűzoltónak jelentkezni lehet személyesen Budaörsön a Dózsa György utca 10. szám alatt vagy e-mailben a ptibor.budaorsote@gmail.com e-mail címen.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.