Pluto – Óriási “szíve” van a törpebolygónak

Óriási “szíve” van a Plutónak, amelyen két hegylánc is elfér – bizonyították a New Horizons űrszonda legújabb felvételei.

 

A képeken, amelyeket kedden továbbított a Földre az űreszköz, a Pluto felfedezőjéről, Clyde Tombaugh amerikai csillagászról elnevezett, 2000 kilométer átmérőjű, szív alakú régióban 1,6 kilométer magas hegyvonulat látható. A geológiai képződmény a korábban azonosított, 3,2 kilométer magasságú hegyvonulattól 110 kilométerre északnyugatra húzódik.

A NASA szakemberei a hegyláncot az észak-amerikai Appalache-hez, míg a magasabb vonulatot a Sziklás-hegységhez hasonlítják – olvasható a Space.com hírportálon.

A magasabb hegyláncot Tendzsing Norgaj nepáli serpáról nevezték el, aki 1953-ban Edmund Hillaryvel elsőként hódította meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet.

Mint Jeff Moore, a New Horizons  küldetés geológiai, geofizikai és képalkotási csoportjának vezetője rámutatott, a felvételek összetett domborzati viszonyokról tanúskodnak: jelentős különbség mutatkozik a keleti fiatalabb, fagyos síkságok, valamint a nyugati, kráterekkel “teleszórt” vidékek között.

“A világos és a sötét anyag között határozott kölcsönhatás észlelhető, ennek természetét azonban még nem sikerült megfejtenünk” – magyarázta Jeff Moore.

Hozzátette: a becsapódási kráterek hiánya arra utal, hogy a Szputnyik-síkság geológiai időskálán mérve rendkívül fiatal, legfeljebb 100 millió éves képződmény, míg a nyugati, sötét színezetű térség sok milliárd éves.

A felvételeken, amelyeket a New Horizons a Plutótól 77 ezer kilométeres távolságban készített, akár 0,8 kilométer átmérőjű képződmények is láthatók. Az űrszonda azonban a július 14-i történelmi randevúja során “mindössze” 12 500 kilométerre suhant el a törpebolygó felszínétől, így az egyre közelebbi képek érkezésével a kutatók egyre több részletet tudhatnak meg a Pluto domborzati viszonyairól.

A Pluto-közeliség során készült minden felvételt megkapnak 2015 végéig, azonban akár egy évbe is beletelhet, míg a New Horizons által összegyűjtött összes információ eljut a Földre.
http://www.space.com/30002-pluto-heart-has-second-mountain-range.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.