A Nébih ellenőrzése szerint nem jelent kockázatot az útmentén árult zöldségek és gyümölcsök fogyasztása

Biztonsággal fogyaszthatók az út mentén árult zöldségek és gyümölcsök; a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) forgalmas közutak mellett árult terményeket ellenőrzött, és a laboratóriumi vizsgálatok szerint azok nem vagy alig tartalmaztak a forgalomból származó szennyeződéseket.

 

A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint a szakemberek azt vizsgálták, mekkora az autóforgalomból adódó, egészségre káros anyagokkal való szennyeződés kockázata. Az ellenőrök a mintákat három, nagy forgalmú út és forgalmi csomópont közvetlen közelében lévő árusítóhelyen vették. Elsősorban olyan termékeket vizsgáltak (mintáztak), amelyek tömegükhöz képest nagy felületűek (például: a paprika); továbbá könnyen megtapadhat rajtuk a szennyeződés vagy a por (szamóca); vagy a szezonalitás miatt kevesebb fogy belőlük (alma), és ezért tovább vannak kitéve a lehetséges szennyező hatásoknak. A laboratóriumban minden mintát mosás nélkül és megmosva is megvizsgáltak a szakemberek.

A járműforgalomból származó szennyezőanyagok egyrészt jellemzően nehézfémek: a kadmium, a cink, a réz, az ólom (bár utóbbi az ólommentes üzemanyagok bevezetése óta már kevésbé jellemző), amelyek az elégetett üzemanyagból, valamint az alkatrészek és gumiabroncsok kopása során kerülnek a levegőbe és ülepednek le a környezetben. Másrészt előfordulhatnak úgynevezett policiklikus aromás szénhidrogének (PAH-ok) is, amelyek szintén az üzemanyagok égése során keletkeznek és kis mennyiségben is rendkívül károsak az élő szervezetekre.

A három helyen vett összesen hat minta vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a termékek nem vagy csak kis mértékben tartalmaztak kimutatható mennyiségben nehézfémeket, valamint PAH-ot. A mosatlan és megmosott minták eredményei között nem volt kimutatható – szignifikáns – különbség.

Ennek ellenére a zöldségek és gyümölcsök fogyasztás előtti megmosása – az egyéb élelmiszerbiztonsági kockázatok kivédése miatt – változatlanul javasolt – tartalmazza a Nébih közleménye.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.