Távoli jeges égitestek titkait remélik megfejteni a Pluto vizsgálatával

Első alkalommal érkezik ember alkotta űreszköz a Plutóhoz, a Kuiper-öv egyik objektumához, így a találkozó a tekintetben is hasznos információval szolgál, hogy milyen képződmények találhatóak általában a távoli jeges égitesteken – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

 

Mint Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa a New Horizons és a törpebolygó keddi találkozásáról az mta.hu-nak kifejtette: az űreszköz műszereire komoly feladat vár, hiszen a találkozó nagy sebességgel történik és rövid idő alatt kell a célpontokat elemezni.

A találkozás a Földtől 7,5 milliárd kilométerre lesz, a New Horizons az öt hold pályájánál közelebb halad el a Pluto mellett, 12 ezer 500 kilométerre a törpebolygó felszínétől, méghozzá az eddigi megfigyelések alapján a Pluto legváltozatosabbnak mutatkozó oldala felett. Néhány órával a közelítés után a szonda “visszatekintve” a Pluto légkörén áthaladó napfényt is megfigyeli, ami pontos összetétel-becslésre ad lehetőséget.

A közelítéskor az űreszköz teljesen “néma” marad, ez idő alatt semmilyen információt nem továbbít a Földre. A legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre, az összes mérés a találkozás után kilenc hónappal érkezik meg.

Kereszturi Ákos kitért azokra az aggályokra, miszerint a holdak pályasíkjában az adott égitestek felszínéről származó porkorong lehet. Egy ilyen porfelhőn történő, nagy sebességű áthaladás nem veszélytelen, ezért az elmúlt hónapokban a LORRI-kamerával poranyagot kerestek, de nem akadtak a nyomára, így az eredeti útvonal biztonságosnak tűnik. Hasonlóan megnyugtató eredményt kapott az MTA CSFK Kiss Csaba vezette kutatócsoportja is, amely a Herschel-űrtávcső mérései alapján zárta ki számottevő poranyag előfordulását.

A tudományos terveket ismertetve a kutató elmondta, hogy a legrészletesebb mérések a Plutóról, főleg a törpebolygó felszíni és légköri jellemzőiről készülnek. Mivel a Pluto lassan forog, a nagy felbontású képek ugyanazt az oldalát, az északi féltekét mutatják majd, a becslések alapján maximálisan 0,5-1 kilométeres felbontással. A “túloldalt” mutató legrészletesebb felvételt július 11-én rögzítették 38 kilométeres felbontással. Emellett az űrszonda felvételeket készített a törpebolygó Charon, Nix és Hydra nevű holdjairól is.

Érdekesnek ígérkezik a vizsgálat abból a szempontból is, hogy vajon van-e máig fennmaradt nyoma az ősi, holdakat kiszakító becsapódásnak. Arra is sokan kíváncsiak, mennyiben különbözik a Pluto a Neptunusz Triton holdjától. Nem volna meglepő, ha a fagyos Plutón nitrogéngázt pöfékelő “gejzírekre” bukkannának. Sokan arra számítanak, hogy az égitest változatos tektonikus mintázatot mutat, mivel felszíne alatt egykor talán óceán volt, emellett a közeli Charon-holddal fennálló árapálykapcsolat is deformálhatta az alakját.

Az eredmények a Naprendszer egyéb objektumairól szerzett tudást is gyarapítják. A becsapódásos krátereknek a Pluto felszínén megfigyelt méreteloszlása a Kuiper-öv objektumainak méreteloszlására utal, utóbbi pedig a Naprendszer peremvidékének fejlődéstörténetéről árulkodik. A Pluto forgástengelyének sajátos helyzete is hasznos felismerésekhez segíthet hozzá – sok Naprendszeren kívüli planéta ugyanis annyira közel kering csillagához, hogy annak fénye mindig csak az egyik oldalát világítja meg. A fő kérdés ezekben az esetekben, hogy az illékony felszíni anyagok mind az árnyékos oldalra vándorolnak-e, vagy sem. A két rendszer között ugyan sok a különbség, a Pluto jelenlegi állapota mégis érdekes példával szolgálhat a hasonló “aszimmetrikus” égitestek megértéséhez.
http://mta.hu/tudomany_hirei/mit-var-a-pluto-melletti-elrepulestol-az-mta-csillagaszati-kutatointezetenek-munkatarsa-136612/

 

 

 

A New Horizons űrszonda 1,6 millió kilométerre van a törpebolygótól

A New Horizons amerikai űrszondát “mindössze” egymillió mérföld (1,6 millió kilométer) választja el a Pluto törpebolygótól – adta hírül hétfőn a NASA.

Mint az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) honlapján olvasható, az űrszonda történelmi randevújára július 14-én, kedden, közép-európai idő szerint 13 óra 49 perckor kerül sor, amikor a New Horizons óránkénti 49,6 ezer kilométeres sebességgel száguld el az égitest mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választja majd el a Plutótól, és hét tudományos műszere folyamatosan gyűjti az adatokat a törpebolygóról.

Ahogy az űrszonda közeledik az égitesthez, egyre több részlet bontakozik ki jeges felszínén. Így a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumában dolgozó kutatók a legújabb képeken vonalszerű képződményeket azonosítottak, amelyek a feltételezések szerint sziklavonulatok lehetnek. Felfedeztek a felvételeken egy kör alakú képződményt is, amelyet becsapódási kráternek tartanak.

A New Horizons mellett a NASA más űrkutatási eszközei is megfigyelik a következő hetekben-hónapokban a Plutót, az így gyűjtött adatok kiegészítik, segítenek értelmezni a keddi randevú során szerzett információt. Így például a Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda is készít felvételeket a Plutóról. A képeken a törpebolygó ugyan halovány pontként jelenik majd meg a ragyogó csillagok karéjában, ennek ellenére a felvételek segítenek meghatározni az égitestnek a különböző objektumoktól való távolságát.

A Spitzer csillagászati műhold, amely 4,87 milliárd kilométerre van a Plutótól, július 23-ától hét napon át figyeli meg a törpebolygót az infravörös sugárzás 18 különböző hullámhosszán. “Ezek a vizsgálatok mutathatják ki a jeges felszín esetleges változásait, és az űrteleszkóp segítségével olyan anyagokat is azonosíthatunk, amelyek jelenlétéről eddig fogalmunk sem volt” – magyarázta Noemi Pinella-Alonso, a Spitzer-megfigyelések vezető tudósa.

A Kepler-űrteleszkóp október elejétől csaknem három hónapon át vizsgálja a Plutót és holdjait, regisztrálva az égitestek által visszavert fényt. Ezek a megfigyelések segítenek többet megtudni a Pluto légköréről, valamint kideríteni, hogy vannak-e szezonális változások az égitest jeges felszínén.
https://www.nasa.gov/feature/one-million-miles-to-go-pluto-is-more-intriguing-than-ever
http://www.jpl.nasa.gov/news/news.php?feature=4656

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.