Újrahasználható golyóálló mellényt ihlethet a tobzoskák páncélja

A tobzoskák pikkelyei és a rajtuk keletkező horpadások “helyreállításának” képessége kínai kutatók szerint újrahasználható golyóálló mellény kifejlesztéséhez vezethet.

 

A rovarevő emlősök testét tetőcserepek módjára borítják a pikkelyek, amelyek a fenyőtobozhoz hasonlóan helyezkednek el, innen kapta az állat a magyar nevét. A pikkelyek a fejük tetejétől a farkuk végéig beborítják a testüket, csupán a hasuk nem páncélozott, így amikor védekeznek, összegömbölyödnek.

Ha horpadas keletkezik egy pikkelyen, az magától helyreállhat, ehhez vízre van szükség, a folyamat három-négy percig tart – állapította meg az északkelet-kínai Liaoning tartomány Senjang városában folyó laboratóriumi kutatás projektvezetője, Liu Ceng-csien.

A kutató a South China Morning Post című lapnak elmondta, a golyóálló mellénnyé alakított tobzoskapáncél azt követően, hogy lövés éri, újrahasznosíthatóvá válik, például úgy, hogy rövid időre mosógépbe teszik. A kevlár alapú lövedékálló mellények rendeltetésszerű igénybe vételük után már nem használhatók újra.

A kínai kutatók megállapításának lényege, hogy a tobzoskák páncélja víz hatására regenerálódik, a sérült felületek teljesen visszanyerik eredeti állapotukat.

Az elsősorban hangyákkal táplálkozó tobzoskák páncélja elég erős még ahhoz is, hogy akár az oroszlánharapást is állja. Páncélkabátjuk titka Liu szerint molekuláris struktúrájukban rejtőzik. A pikkelyekben egyes molekulák olyan különleges módon kötődnek egymáshoz, hogy képesek “emlékezetben tartani” állapotukat és rendkívül erős külső behatás ellenére is fenntartani azt.

A víz, a nedvesség tudja felébreszteni ezt a fajta “memóriát” és az alakváltoztató molekulák közreműködésével aktiválni az öngyógyító képességet.

“A természet figyelemre méltó alkotása ez” – jegyezte meg a kutató. Hozzátette, ameddig a pikkely egyben marad, teljességgel képes az eredeti állapotát felvenni, bármilyen súlyos is a deformáció.

A kutatócsoport vezetője azt is elárulta, hogy a felfedezés meglepte őket, valójában a páncél erős fizikai behatásnak való ellenállását kutatták, amikor a minták mosásakor megfigyelhették a sérülések “automatikus” korrekcióját.

Az Ázsiában és Afrikában honos tobzoskák nyolc fajából az egyik, a kínai vagy bengáli tobzoska (Manis pentadactyla) elsősorban az ország déli részén él, Tajvanon és Hajnan szigetén is előfordul, valamint Indiában, Nepálban, Bhutánban, Bangladesben, Mianmarban és Indokinában is találni belőlük.

http://www.scmp.com/tech/science-research/article/1833335/pangolin-scales-could-be-key-self-healing-bulletproof-vests

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.