Nyuszikat kapnak a rászorulók Budaörsön – Cél az önellátó gazdálkodás

(Budaörs, 2015. július 13. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Gazdakör és a Vöröskereszt Budaörsi Szervezete közös programot szervez, amelynek keretén belül nyuszipárokat osztanak a rászorulóknak. A 2014-ös évben indította a Budaörsi Agrárgazdasági  Bizottság ezt a programot, hagyományteremtő szándékkal.

 

Az esemény a két szervezet azon programjának a része, amelynek az a célja, hogy segítsenek a rászorulóknak az önfenntartásban.

Nagy Éva a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete 1. számú Területi Szervezetének területi munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy elsősorban azok a rászorulók jelentkezhettek nyuszikért, akik vállalták, hogy kertjükben ólakat állítanak fel és továbbtenyésztik őket.

“Minden rászoruló egy pár tenyésztésre alkalmas oltott nyuszit vihet haza. A gazdáknak még arra is volt gondjuk, hogy a nyuszikkal együtt 2-3 napi nyúltápot is adjanak.

Az osztás kezdetén a Gazdakör helyettes vezetője, Mayer László, kis tájékoztatót  tart a nyúltartásról, az osztás után pedig az új nyuszitulajdonosok feltehetik kérdéseiket a tapasztalt nyúltenyésztőknek.”

 

Kisberk Balázs, a Zsámbék- medence és Térsége Gazdakör elnöke elmondta, hogy az átadásra 2015. július 14-én, 18 órakor kerül sor a budaörsi Vöröskereszt irodájában.

“30 nyuszicsalád kerül a héten kiosztásra. Bízunk benne, hogy egyre több budaörsi kap majd kedvet ahhoz, hogy az önellátó gazdálkodásban gondolkodjon. Fontosnak tartjuk, hogy a Zsámbéki-medencében és a környékén újra nőjön az állattartási kedv, melyhez mi minden segítséget megadunk.”


(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.