Katasztrófavédelem: több mint 3500 beavatkozás országszerte a vihar miatt

Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek.

 

Egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros XIX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett – közölte.

A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák.

A legtöbb esetben fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki – sorolta.

Fejér megyében 9400-ról 431-re csökkent az áramkimaradások száma – közölte. Itt a katasztrófavédelem folyamatosan dolgozik a szolgáltatóval a károk helyreállításán – tette hozzá.

 

Egy tűzoltó Budapest X. kerületében, a Cserkesz utcában 2015. július 8-án keresőkutyájával a viharban kidőlt téglafal romjait ellenőrzi, hogy az esetleg nem temetett-e valakit maga alá

Egy tűzoltó Budapest X. kerületében, a Cserkesz utcában 2015. július 8-án keresőkutyájával a viharban kidőlt téglafal romjait ellenőrzi, hogy az esetleg nem temetett-e valakit maga alá

 

 

Kétezer riasztás volt Budapesten

Mintegy kétezer riasztás érkezett a tűzoltókhoz csütörtök reggel 6 óráig a fővárosra lecsapó vihar nyomán – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivője az MTI-t.

Kolozsi Péter közölte: épületekre és utakra dőlt fák miatt érkeztek bejelentések, továbbá elöntött pincékhez, alagsori helyiségekhez riasztották az egységeket.

A vihar alatt kilenc troli- és tizenegy villamosjárat nem közlekedett, két busz-, illetve több hévjárat is kiesett a forgalomból. Több helyszínen akadozott, illetve akadozik még az áramszolgáltatás.

Elmondta: a Budapesti Elektromos Művektől kapott tájékoztatás szerint szakembereik folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán. A vihar leginkább az V., VI., VII., VIII., IX., X., XII., XX., XXI. és a XXII. kerületben okozott károkat.

A XX. kerületben, a Nagysándor József utcában egy épület lakhatatlanná vált, míg a X. kerületben kerítést döntött ki a szél. A IX. kerületben egy kidőlt fa rongált meg gázvezetéket, így a viharban a fővárosi tűzoltóknak gázömlést is meg kellett szüntetni – tájékoztatott a helyettes szóvivő.

 

Viharban kidőlt fa Budaörsön a Kisfaludy utcában 2015. július 8-án

Viharban kidőlt fa Budaörsön a Kisfaludy utcában 2015. július 8-án

 

 

 

A csúcsidőszakban 189 riasztást kaptak a mentők

A szerda délutáni vihar csúcsidőszakában 189 riasztást kaptak a mentők a fővárosból és környékéről, ezek közül 63 lehetett összefüggésben a viharral – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint jellemzően ledőlt fák, leesett faágak, kő, üvegtörmelékek, a szél által felkapott tárgyak okoztak sérülést.

Szerdán a hőségben közel 900 betegnek nyújtottak segítséget a mentők, míg egy átlagos napon a fővárosban mintegy 650 beteget kell ellátniuk.

A kora délutáni óráktól, a vihar közeledtével tovább nőtt a segélyhívások száma, ezért az OMSZ rendkívüli intézkedéseket tett: a mentőautókat a betegszállításból is sürgősségi ellátásra vezényelte, otthoni készenlétes dolgozóit berendelte és az esti váltást is órákkal későbbi időpontra engedélyezte – közölte a szóvivő.

 

A felhőszakadás miatt víz áll Budapesten a Nagyvárad téri aluljáróban

A felhőszakadás miatt víz áll Budapesten a Nagyvárad téri aluljáróban

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.