Itatással lehet segíteni az állatokat a hőségben

Itatással lehet segíteni a településeken elő emlősöket, madarakat és hüllőket a szombattól szerda éjfélig tartó harmadfokú hőségriadó idején – hívta fel figyelmet pénteki közleményében Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

 

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint szombattól szerda éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó lép életbe az országban.

Az egyesület közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a települések környezetében élő emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek és a rovarok számára is nehéz időszak a jövő hét közepéig tartó kánikula.

A hőségre való tekintettel az MME arra kéri a lakosságot, hogy az elkövetkező napokban minél több helyen, ott is, ahol eddig nem tették: kertekben, tornácokon, ablakpárkányokon, erkélyeken, parkokban is itassák az állatokat.

Mint írják, a térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területek maradnak olyan szabad vízfelület nélkül, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket már elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit.

A legjobb madáritató a háztartások többségében megtalálható vagy könnyen és olcsó beszerezhető műanyag virágalátét, amelyben a nagyobb termetű madarak is meg tudnak fürdeni.

Annak érdekében, hogy az állatok az új itatóhelyeken minél előbb megtalálják a vizet, az itatót legalább eleinte jól látható, nyílt területen érdemes elhelyezni. A madarak számára nem a víz illata, hanem a csillogása jelenti azt a kulcsingert, ami alapján megtalálják az ivó- és fürdőhelyet.

Ahol a madarak mellett a denevérekre és a gyíkokra is veszélyes, szabadon kóborló házi macskák fordulnak elő, ott az itatót magasra: tuskóra, rönkre, székre, kis asztalra, ablakpárkányra célszerű kihelyezni – írták a tájékoztatóban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.