Red Bull Air Race – Hat év után visszatér Budapestre a mezőny

Hat év után visszatér Magyarországra a Red Bull Air Race, a műrepülők száguldó cirkusza ezúttal is a fővárosban a Duna fölött, a Parlament előtti szakaszon méri össze a tudását a hétvégén.

 

A mezőnyben továbbra is ott van a sorozat “keresztapja”, Besenyei Péter, aki egy vadonatúj fejlesztésű Edge 540-es géppel várja a küzdelmeket, amellyel – ahogyan korábban fogalmazott – megnőttek az esélyei.

Gyulay Zsolt, a promóter Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban hangoztatta, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj mellett az Air Race a másik olyan technikai sportrendezvény, amely imázs és reklámérték szempontjából nagyon sokat hoz az országnak, éppen ezért volt fontos, hogy 2009 után visszatérjen a sorozatba a budapesti állomás.

A kísérőprogramok részeként Magyarországra érkezik a Flying Bulls számos különféle géppel, az egyik legnagyobb újdonságot azonban az Amerikai Légierő négy A10-es gépe jelenti majd. Ez az a típus, amelyet varacskos disznónak is becéznek, s ilyet még nem láttak eddig egyetlen rendezvényen sem a Duna fölött.

A Magyar Honvédség, műszaki alakulatai egy harmincperces dinamikus bemutatóval készülnek helikopterekkel, vadászrepülőkkel. A gyors reagálású katonák és a különleges mentő katonák a tűzszerészet katonáival együttműködve egy kisebb hadműveletet hajtanak végre a Dunán szombaton és vasárnap is: egy úgynevezett ellenséges hajót vesznek majd birtokba, az akciót pedig a helikopterek fedezik.

Legutóbb, vagyis 2009-ben 650 ezer néző figyelte a felfújható kapuk között zajló száguldást, idén is legalább ötszázezer szurkolót várnak a programra.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.