Őrizetbe vették Franciaországban az Uber két vezetőjét

Őrizetbe vették hétfőn a Franciaországban korábban betiltott Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás két vezetőjét – közölték rendőrségi források.

 

Az Uber France szóvivője megerősítette, hogy Thibaud Simphal vezérigazgatót és Pierre-Dimitri Gore Coty nyugat-európai igazgatót jelenleg a bűnügyi rendőrségen hallgatják ki.

Az amerikai központú Uber ellen 2014 novemberében indult előzetes vizsgálat, miután a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik, de a felhasználók nem fizetik be a kötelező járulékokat és adókat.

Az Uber a taxisok szerint tisztességtelen versenyben veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, emiatt már többször tettlegességig fajuló összetűzések is történtek az Uber sofőrjei és a taxisok között, akik múlt csütörtökön tiltakozásul a szolgáltatás ellen harminc nagy útlezárással akadályozták országszerte a közúti közlekedést, óriási dugókat okozva.

A kormány, miután elítélte az Uber sofőrjeivel és utasaival szemben elkövetett “elfogadhatatlan erőszakot”, pénteken ígéretet tett arra, hogy mindent elkövet az amerikai szolgáltatás tényleges betiltása érdekében.

“Az Ubert meg kell szüntetni és törvénytelennek kell nyilvánítani, le kell foglalni a gépkocsikat” – jelentette ki Francois Hollande államfő. Ugyanakkor jelezte, hogy “az állam maga nem tudja elvenni a járműveket, azt bírósági döntésnek kell engedélyeznie”. Az elnök szerint az Uber “semmilyen szociális és adótörvényt nem tart tiszteletben, tisztességtelen versenyt folytat, amely elfogadhatatlan és tűrhetetlen helyzetet teremt”.

Az Uber szerint jelenleg 400 ezer felhasználójuk van elsősorban olyan helyeken, ahol kevés a taxi. Franciaországban a kiadható taxiengedélyek számát az állam szabályozza, amely az elmúlt ötven évben alig változott, 55 ezer az egész országban. Az engedély városoktól függően egy kisebb lakás árába, 150-250 ezer euróba (47-78 millió forintba) kerül, és 250 órás képzést ír elő a sofőröknek.

Az amerikai központú Uber már Európa sok országában jelen van, és munkamódszere számos helyütt éles tiltakozásokat váltott ki. A szolgáltatás Franciaországban 2014 február óta elérhető, idén januárban betiltották, de a tiltás alkotmányosságát vitatja az amerikai cég, s a törvényt az alkotmánytanácsnál megtámadta, ami jogilag felfüggesztette a tiltást.

Egy másik, még 2014-ben elfogadott törvény szerint – amelynek nevében eljárás indult az Uber ellen – a nem regisztrált sofőrök egy év börtönbüntetéssel és 15 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók, jogosítványuk felfüggeszthető, a gépkocsijuk pedig lefoglalható. Az Uber ez ellen a törvény ellen az Európai Bizottságnál élt panasszal.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.