Aktív vulkánok lehetnek a Vénuszon
- Budaörsi Infó
- 2015 június 27.
Aktív vulkánok lehetnek a Vénuszon – erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, amely megfigyelési eredményeit a Geophysical Research Letters folyóirat online kiadásában ismertette.
Az amerikai, német, holland és orosz kutatók az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondájának, a Venus Express infravörös kamerájának, a VMC (Venus Monitoring Camera) az adatait elemezték – olvasható a PhysOrg hírportálon.
A Venus Express 2005. november 1-én indult Bajkonurból Szojuz rakétával és 2006. április 12-én állt pályára a bolygó körül. A szonda 2014. november 28-án fejezte be hivatalosan nyolcévnyi küldetését, mivel elfogyott az üzemanyaga, ennek hiányában pedig nem tudta a Föld felé irányítva elküldeni a még esetleg rendelkezésre álló adatokat.
A VMC felvételein a kutatók hirtelen hőmérséklet-kiugrásokat észleltek a bolygó néhány pontján, ezek a forró pontok mindössze néhány nap alatt fényesedtek ki, majd gyorsan el is halványultak. A tudósok arra következtettek, hogy a megfigyelt jelenséget forró lávafolyamok okozzák.
A forró pontok a Ganiki Chasma nevű törészóna mentén csoportosultak. Az “A-objektumnak” keresztelt képződmény esetében például a tudósok kiszámították, hogy a forró pont átmérője körülbelül 1 négyzetkilométer, hőmérséklete pedig eléri a 830 Celsius-fokot, ez lényegesen magasabb a környezet 480 Celsius-fokos átlagos hőmérsékleténél.
“Eddig is ismert volt, hogy a Ganiki Chasma vulkanikus aktivitás következtében képződött, ám azt nem tudtuk, hogy a közelmúltban, vagy évmilliárdokkal ezelőtt alakult ki” – fogalmazott James W. Head, a Brown Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.
Hozzátette: végre szilárd bizonyítékokat kaptak arra nézve, hogy a Vénuszon mindmáig aktív vulkánok vannak. “Ez a felfedezés elősegíti, hogy megismerjük a Földhöz hasonló bolygók evolúcióját” – emelte ki James W. Head.
http://esciencenews.com/articles/2015/06/19/study.suggests.active.volcanism.venus
facebook:
0 Komment