Négyszázezer éves fogkő árulkodik az ember okozta környezetszennyezésről

Négyszázezer éves fogkő tanúskodik az ember okozta környezetszennyezés legkorábbi ismert esetéről; a Tel-Aviv közelében lévő Keszem-barlangban feltárt egyedülálló leletekről a Quaternary International című folyóiratban számolnak be izraeli, spanyol, brit és ausztrál kutatók.

 

A Tel-Avivtól 12 kilométerre keletre fekvő barlang, amelyet útépítés során fedezték fel a 2000-es évek elején, az alsó paleolitikum idején, közel kétszázezer éven át volt lakott. A barlangban állati csontok sokaságát, nagyszámú kő- és csonteszközt találtak. Különösen érdekesek az emberi fogleletek, amelyek korát 400 ezer évesre becsülik a Tel-Avivi Egyetem, a Barcelonai Autonóm Egyetem, a Yorki Egyetem, a Leicesteri Egyetem, valamint a Sydneyi Egyetem szakemberei – olvasható az EurekAlert hírportálon.

“Korábban még sohasem tanulmányozták az ilyen korú fogakon lévő fogkőlerakódásokat. Számtalan anyag maradványait fedeztük fel a calculusban (fogkőben), és mivel a barlang 200 ezer éven át el volt zárva a külvilágtól, minden eredeti állapotában maradt fenn” – hangsúlyozta Avi Gofer, a Tel-Avivi Egyetem (TAU) professzora.

A fogkőben egyebek mellett faszénrészecskéket fedeztek fel, ami arra utal, hogy a barlang lakói, miközben sült a hús, folyamatosan belélegezték a füstöt.

“A legkorábbi ismert környezetszennyezési esettel állunk szemben” – emelte ki Ran Barkai, a TAU professzora, aki egyfajta “időkapszulának” nevezte a fogkőlerakódásokat.

Mint kifejtette, a fogkő alapján fény derült például a barlanglakók kiegyensúlyozott étrendjére. A korábbi leletek alapján ismert volt, hogy a közösség vadászott, és étrendjük alapját a hús képezte, de fogyasztottak növényi táplálékot is. A lerakódások vizsgálata során az is kiderült, hogy étrendjükben szerepeltek az esszenciális (nélkülözhetetlen) zsírsavak forrásául szolgáló olajosmagvak.

“Rengeteg információt szereztünk a barlanglakók életmódjáról, étrendjéről, vadászati és gyűjtögetési szokásaikról, és mindezeket az ismereteket a fogaikon lerakódott calculus vizsgálatával nyertük” – összegezte Ran Barkai professzor.
http://www.eurekalert.org/pub_releases/2015-06/afot-4dt061715.php

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.