Először jelent meg hivatalos eseményen a francia elnök kedvese

Először jelent meg a francia elnök egyik hivatalos eseményén Julie Gayet színésznő-producer, Francois Hollande államfő kedvese, noha a pár nyilvánosan még mindig nem vállalta a kapcsolatot.

 

A színésznő azon a megemlékezésen vett részt, amelyen Charles de Gaulle tábornoknak a BBC rádióban 75 évvel ezelőtt, a Franciaország megszállóival és a nácikkal tűzszünetet kötő Vichy-kormánnyal szembeni ellenállásra buzdító felhívásáról emlékezett meg csütörtökön Hollande elnök a Párizshoz közeli Mont Valérien erődjében, a náci megszállók által kivégzettek emlékművénél.

Julie Gayet az elnöki hivatal közlése szerint nagyapja, Alain Gayet, De Gaulle tábornok egykori ellenállótársa kíséretében jelent meg a megemlékezésen.

A színésznő nem az elnökkel érkezett az ünnepségre és végig háttérben maradt az egykori ellenállók mögött helyet foglalva, akikkel Hollande kezet fogott. A megemlékezés végén pedig 92 éves nagyapjával és apjával együtt távozott a helyszínről.

Alain Gayet 1940 júliusában csatlakozott a Szabad Francia Erőkhöz Angliában, amiért a Becsületrend parancsnoki fokozatával és a Háborús Kereszttel tüntették ki, a II. világháború után sebészként praktizált.

A színésznő fotója látható egyébként a Paris Match című magazin legfrissebb számának címlapján, “Julie Gayet a fényben, lassanként felveszi az új (first lady) szerepét” felirattal.

Philippe Moreau Chevrolet politikai kommunikációs szakértő a Huffington Post francia változatának honlapján közölt elemzésében úgy vélte, hogy Julie Gayet előtérbe kerülése arra utal, hogy Hollande a 2017-es elnökválasztási kampánynak már nem magányos férfiként fog nekivágni.

Egy francia bulvárlap másfél évvel ezelőtt hétoldalas, fényképekkel illusztrált összeállításban leplezte le, hogy a 60 éves Hollande-nak viszonya van a 42 éves színésznővel. A leleplezést követően az államfő és addigi hivatalos élettársa, Valérie Trierweiler útjai csaknem tízévi együttélés után szétváltak. Azóta Hollande nyilvánosan mindig egyedül jelent meg, de az nyílt titoknak számít, hogy Gayet az elnöki rezidencián él az államfővel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.