Budaörs Egészségügyéért díjazottak 2015 – Dr. Ábel Tatjána és Tafferner Ágnes

(Budaörs, 2015. június 17. – Budaörsi Infó) A Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai és közszolgálati tevékenység elismerésére alapította 2005-ben a Budaörs Egészségügyéért Díjat. Ezeknek a díjaknak az átadására került sor ma a Városházán ünnepélyes keretek között.

 

Az ünnepi műsort a Kollektív Alternatív Zeneműhely diákjainak zenés produkciója nyitottam meg. Róluk már olvashattak korábban internetes hírportálunkon többször is.

 

diszpolgar_dijak_atado9

diszpolgar_dijak_atado11

Majd a díszpolgárok kitüntetése következett. A polgármester köszöntője után két kisújfalui tanuló műsorát láthatták a jelenlévők.

Tóth Máté a fecsegő asszony című népmesét mondta el és népdalokat adott elő, majd Fűri Lóránt tanuló, Varga Erzsébettől Az én falum

Kisújfalu című szavalatát és egy népdalcsokrot hallhattak.

diszpolgar_dijak_atado4

A műsorokat követően a díjak átadása következett. 

A Díj annak a személynek adományozható, aki hosszú időn keresztül magas szakmai színvonalon fejtette ki tevékenységét a lakosság egészségmegőrzése, a betegségek megelőzése, a betegek gyógyítása érdekében.

A Díjjal emlékérem és díszoklevél jár, és az évente megállapított minimálbér ötszörös összege illeti meg.

Egy ajándék még jár hozzá, ami a rendeletben nem szerepel: Óra

A Díj évente legfeljebb két fő részére adományozható.

Az idei évben DR. ÁBEL TATJÁNA és TAFFERNER ÁGNES vehették át ezt a díjat.

 

 

 

DR. ÁBEL TATJÁNA

 

Általános Orvosi diplomáját 1990-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte. Belgyógyász, diabetológus, lipidológus szakorvos. Középfokú orosz nyelvvizsgával és szakmaival bővített középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik.

1990-99 között a SOTE III. számú Belklinikáján dolgozott. 2000 óta az Országos Gyógyintézeti Központ anyagcsere ambulanciáján, majd megszűnése után a Honvéd Kórház belgyógyászati szakrendelésén dolgozik, főorvosként. Rendszeresen ír szakmai lapokban cikkeket, és tart továbbképző előadásokat háziorvosok és szakorvosok részére. 2010 óta ismét tanít és vizsgáztat a Semmelweis Egyetemen az Egészségtudományi karon. Tanulmányai alatt ösztöndíjakat nyert.

2009-ben Budapesten nemzetközi orvosi kongresszust szervezett.

Egy könyvet és 7 könyvfejezetet írt, az egyiket angol nyelven. 2004-ben jelent meg az általa írt betegeknek szóló tájékoztató szív és érrendszeri betegségekről. PHD képzésen vesz rész, amelynek témája kettes típusú diabetes megelőzésével kapcsolatos. Számos szakmai társaság tagja. Szakmai díjak és elismerések jelzik a gyógyítás terén végzett kiemelkedő munkáját.

A budaörsi Egészségügyi Központban 2005 óta dolgozik.

Kiemelkedő szakmai tevékenysége, lelkiismeretes, a betegek érdekeit mindenek elé helyező munkája alapján Budaörs Város Képviselő-testülete e díjban részesítette.

 

 

TAFFERNER ÁGNES

 

Általános iskolai tanulmányok elvégzése után a Balassa János Egészségügyi Szakiskolában általános ápoló és gondozó szakon szerzett szakképesítést 1982-ben.

Körzeti ápolói szakon 1993-ban szakosító tanfolyamot végzett el, majd 1995-ben érettségi vizsgát tett.

Felsőfokú OKJ-s ápolói szakképesítését 1998-ban szerezte meg.

2001-ben alapfokú, komplex hollandnyelvvizsgát tett.

Folyamatos képzéseken vesz részt.

Érdekes színfoltja életének, hogy 2006 -ban a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati és Üzleti Szakközépiskolájában borász végzettséget is szerzett. Egyik hobbija a szőlészet és borászat.

1983-tól dolgozik Budaörsön, először mint orvos-írnok, majd körzeti szakápolóként.

1989-től Dr. Legeza Mária praxisában dolgozik, mint körzeti szakápoló.

Évekig vállalt másodállásban munkát, a Törökbálint-Budaörs központi ügyeletben.

 

A budaörsi egészségügyben eltöltött több mint 30 éves lelkiismeretes munkáját Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülte e Díjjal ismeri el.

 

Gratulálunk!

 

diszpolgar_dijak_atado10

balról jobbra: Kis Róbert, dr. Szelényiné Dobi Gyöngyi, Vargáné Szilágyi Katalin, Wittinghoff Tamás, Szili Isvánné, Bayer Attiláné, Tafferner Ágnes

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.