Húsz társulat lép fel a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

Húsz társulat lép fel a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyet 27. alkalommal, június 19. és 27. között rendeznek meg az észak-szabolcsi városban.

 

Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója az MTI-nek elmondta: a szomszédos országokban működő magyar teátrumok közül – a bábszínházakkal együtt – tizennyolc érkezik a fesztiválra, valamint két anyaországi társulat is fellép.

A kilencnapos program során húsz előadást, valamint négy bábjátékot láthat majd a fesztivál közönsége, illetve a zsűri.

Erdélyből ezúttal is résztvevő lesz Csíkszeredai Csiki Játékszín, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a szintén marosvásárhelyi Ariel Színház, a Nagyváradi Szigligeti Színház, a Sepsiszentgyörgyi Jel Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Temesvári Csiky Gergely Színház. A bábszínházak közül a Nagyváradi Liliput Társulat és a szatmárnémeti bábtagozat mutatkozik be.

A Felvidékről a Kassai Thália Színház, a Révkomáromi Jókai Színház, illetve a csallóközi Hetény Csavar Színház Társulata lép fel.

A Délvidékről a Szabadkai Népszínház és az Újvidéki Színház előadása szerepel a versenyprogramban.

Az ukrajnai magyar színjátszást pedig a Beregszászi Kárpátaljai Magyar Drámai Színház művészei képviselik.

A hazai színházak közül a budapesti Manna Kulturális Egyesület társulata és az Óperenciás Bábszínház a fesztiválszereplő.

Az intézményvezető közlése szerint a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja június 19-én, pénteken kísérő rendezvényekkel kezdődik, 14 órakor az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Alma és fája című kiállítását nyitják meg, amely Kós Károly (1883-1977), erdélyi építész, író, szerkesztő és lánya, Koós Zsófia (1916-1990) színművész életét mutatja be. Utána 20 órától a Benkó Dixieland Band koncertjére várják a zenekedvelőket.

A fesztivál versenyelőadás-sorozata június 20-án, szombaton, 18 órától a székelyudvarhelyi színház Háztűznéző, 21.15-től pedig – előtte az ünnepélyes megnyitóval – a temesvári teátrum Futótűz című darabjának bemutatójával indul.

Az utolsó napon, június 27-én a Sepsiszentgyörgyi Jel Színház Wilhelm-dalok című műsora, majd a záróünnepséget és a díjkiosztást követően Udvaros Dorottya színművész lemezbemutató koncertje szerepel a fesztivál programjában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.