Hétfőn véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

Hétfőn véget ér a 2014/15-ös tanév, és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok az idén is számos tábor közül választhatnak a szünet idejére.

 

Az általános iskolákban 760 ezer, a szakiskolákban 106 ezer, a speciális szakiskolában 8200, a gimnáziumokban 188 ezer, a szakközépiskolákban 205 ezer tanuló számára zárul hivatalosan is a tanév hétfőn.

A diákok az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak.

A taborfigyelo.hu adatai szerint egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos “ottalvós” táborért pedig 30-35 ezer forintot kell fizetni. Tóth Béla, a portál képviseletében korábban elmondta: tavaly óta nem emelkedtek a táboroztatás költségei.

A rendőrség a közelgő nyári vakációval kapcsolatban azt kérte, hogy a szülők fokozottabban figyeljenek a gyerekekre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője, Kiss Csaba korábban elmondta: évente mintegy 1500 balesetben sérülnek meg gyerekek, ezek 30 százaléka nyáron következik be. Hangsúlyozta: fel kell készíteni a gyerekeket mindenféle veszélyhelyzetre, amely a gyalogos és a kerékpáros közlekedés közben, illetve a tömegközlekedési eszközök használata során bekövetkezhet.

Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a fiatalok, akiknek a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) szakemberei azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.