Indul az új szocpol július 1-től (Családok Otthonteremtési Kedvezménye)

(Budaörs, 2015. június 10. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) Új formában, lényeges változások mellett elindul az új otthonteremtési állami támogatás, melynek új neve “CSOK”, vagyis Családok Otthonteremtési Kedvezménye.

 

Fő újdonság, hogy használt lakásra is igénybe lehet venni és már egy gyerek mellett is, illetve hogy a lakás mérete, ára és egy főre jutó nagysága mellett az energetikai besorolás is számít. Ezt az ábécé betűivel jelölik, minél kisebb az energiafogyasztása egy épületnek, annál közelebb van az értékelése az ábécé elejéhez.

Társasházi használt lakásnál nincs megkötés, egyéb használt ingatlannál legalább “C” kategóriásnak kell lenni, új építésű lakásnál legalább “B” az elvárt szint. Az ingatlannak komfortosnak kell lennie, vagy azzá kell válnia a bővítés után.

(A támogatás vásárláshoz, építéshez és bővítéshez is igénybe vehető.)

Korhoz sincsen kötve az igénylés, mindössze annyi a kitétel, hogy megelőlegező igénybevétel esetén (vagyis még nincs gyerekem, de ígérem, hogy lesz egy gyerek 4 éven belül vagy kettő maximum nyolc éven belül) a pár egyik tagja sem lehet 40 évnél idősebb.

Természetesen a gyerekeknek még eltartottnak kell lennie, a 38 éves fiú sajnos már nem ér.

További kitételek:

– Házaspár, élettárs esetén mindkét félnek tulajdonossá kell válnia, közösen legalább 50% erejéig, rajtuk kívül csak az eltartott gyerekek lehetnek tulajdonosok.

– Nekik életvitelszerűen az ingatlanban kell tartózkodniuk, vagyis bérbe sem adható az ilyen ingatlan.

– Haszonélvezet nem lehet az ingatlanon 10 évig.

– Egyéb lakóingatlan nem lehet a nevükön, kivéve ha öröklés, vagyonmegosztás címén szereztek ingatlant és ott nincs 50%-nál nagyobb tulajdonrészük, vagy olyan ingatlant örököltek, kaptak ajándékba legalább két éve, amelyiken haszonélvezet van és a haszonélvező benne is lakik.

– Legalább egyiküknek legalább 180 napja rendezett TB jogviszonya van és nincs köztartozásuk.

– Az igénylés után született gyerekre is igénybe vehető a támogatás 400 ezer forint értékben, ha azt a 2015 július 1 után kötött lakáshitel törlesztésére fordítják. (Tehát két gyerekem volt, igényeltem a támogatást, majd 3 év múlva újabb gyerekem születik. Utána még 400 ezret kaphatok, ha lakáshitelem van az adott ingatlanra és a pénzt abba fizetem be.)

Az ingatlan nem lehet 40 négyzetméternél kisebb és 160 négyzetméternél nagyobb, az négyzetméter ára nem lehet 350 ezer forintnál több (új építésű lakásnál ez a nettó árat jelenti telekár nélkül, használtnál ez a teljes ár) és nem lehet drágább Budapesten 35 milliónál, Pest megyei városban 28 milliónál, egyéb településen 23 milliónál. Egyéb megyékben megyeszékhelyen 25-28 millió (megyétől függően), városokban 19-23 millió, egyéb településen 16-18 millió.

Végül a táblázat a méret, gyerekszám és energetikai besorolás alapján:

szocpol

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.