Kamaraerdő napja lesz a hétvégén Budaörsön

(Budaörs, 2015. május 27. – Budaörsi Infó) 2015. május 30-án kerül megrendezésre az immár hagyományosnak számító Kamaraerdő Napja. A rendezvényen főzőverseny, zene, tánc, állatsimogató, kungfu-bemutató és még sok érdekes program várja az érdeklődőket.

 

Kisfalvi Péter a Budaörsi Infónak elmondta, hogy 2003-ban szervezték meg első alkalommal a Kamaraerdő napját. Kezdetben a Művelődési ház körül, majd pedig a Patak partra helyezték át a programot a nagy érdeklődés miatt.

A hétvégén is ugyanott várják az érdeklődőket, akik majd a Kolozsvári utca felől tudják megközelíteni a területet, és ott az út szélén tudnak parkolni.

“Tavaly sajnos elég rossz idő volt, így sídzsekiben főztük az ebédet, és fogyott a pálinka is rendesen. Két évvel ezelőtt nagyon jó idő volt, akkor rengetegen vettek részt a programokon.”

2015-ben sem maradhat el a főzőverseny, amit tavaly a Bagoly csapat nyert meg Kisfalvi Péter vezetésével. Idén az önkormányzati képviselő úr átadja a lehetőséget másoknak, és a versenyen való részvétel helyett inkább 300 főre főz gulyáslevest, amivel a helyszínre érkezőket fogja megvendégelni.

“Idén a főzőversenyen való résztvevőknek pince pörkölt elkészítése lesz a feladata, ezt fogja a mesterszakács Bereznay Tamás zsűrizni.”

Aki indulni szeretne a főzőversenyen annak regisztrálnia kell magát telefonon a +36/30 4877 885 telefonszámon Kovács Adriennél.

Legkésőbb péntekig várják a jelentkezőket.

 

Ingyenes programok:

10:00-10:05 Megnyitó/ Dr Kisfalvi Péter

Műsorvezetők: Szénási Marci és Reidl Ádám

10:05-10:25 Budaörsi fúvószenekar

10:30-11:00 Szélrózsa táncegyüttes

11:00-12:00 Középkori lovagi játékok

12:00-12:20 Magda Róbert zongoraművész és Sebők Zoltán szájharmonikás előadásában (Ennio Morricone filmzenéi csendülnek fel)

12:30-12:50 Kung-fu bemutató.

13:00-13:15 Kamaraerdei Óvoda

13:35-14:35 Manóolimpia, zenés mesejáték – Trambulin Színház

14:40-14:50 Rózsahegyi Regina- pop slágerek

14:50-15:05 Szécsi lányok (Voice résztvevői)

15:05-16:05 Udvari bolondok, gólyalábas hajcihő – Bohócszerviz

16:10-16:40 Budaörsi Diák Színpad

16:45-17:05 Hastánc

17,10-17,50 Családterá/PIA alkoholmentes up to date komédia, írta és előadja Csák György​

17,55-18,05 Country táncház bemutatója

18:10 -19:10 Chron

19,20-20,20 Koktél Trió

20,30-20:50 Tűztánc

21:00-22:00 Koktél Trió

Sakkverseny, Főzőverseny, Lovashintó, Állatsimogató, Dodzsem, Kisvasút, Körhinta,

Műsorvezetők: Szénási Marci és Reidl Ádám

A főzőverseny zsűri elnöke Bereznay Tamás a konyha ördöge lesz.

 

Válogassanak a programok közül és vegyenek részt minél többen!

(Budaörsi Infó)

facebook:

1 Komment

  1. […] szereti a finom gulyáslevest, annak javasoljuk a Kamaraerdő Napját, hisz ott 300 személyre főz Kisfalvi Péter önkormányzati képviselő. Természetesen lesz […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.