A serdülőkori túlsúly növeli a felnőttkori bélrák kockázatát

A serdülőkori túlsúly jelentősen megnöveli a felnőttkori bélrák kockázatát egy tanulmány szerint.

 

A Harvard Egyetem és a svédországi Orebro Egyetemi Kórház kutatásában mintegy 240 ezer svéd férfi egészségének alakulását követte 35 éven keresztül. Eredményeik szerint a túlsúlyos tinédzsereknél az átlagos testalkatúakhoz képest kétszeres a bélrák kialakulásának esélye. Az elhízott tiniknél még nagyobb a kockázat.

A bélrák a harmadik leggyakoribb ráktípus, évente mintegy 1,4 millió új esetet regisztrálnak világszerte. A World Cancer Research Fund nemzetközi rákkutató szervezet markánsnak nevezte a túlsúly és a rák közötti összefüggést.

A kutatás kezdetekor a résztvevők 16 és 20 évesek voltak. Többségük normál testalkatú, 6,5 százalékuk elhízott és 1 százalékuk túlsúlyos. A megfigyelés során 855 esetben lépett fel bélrák. Az elhízottaknál 2,38-szor nagyobb eséllyel alakult ki tumor a bélben.

A Gut című szaklapban bemutatott tanulmány szerint “a késő tinédzserkor a gyerekkor és a felnőttkor közötti átmenet, egyben a fokozott növekedés időszaka, különösen a férfiaknál. Így ez az időszak kritikus szakaszt jelent. Fontos megértenünk, milyen nagy szerepet játszanak a gyerekkori és serdülőkori tényezők a bélrák kialakulásában”.

“Tulajdonképpen a serdülőkori elhízottság és a fiatal-, illetve felnőttkori bélrák kialakulása között megfigyelt markáns összefüggés, valamint az ifjúkori elhízottság elterjedtségének ténye rávilágít a bélrák fiatal felnőttek körében is egyre gyakoribbá válásának hátterére” – olvasható a kutatás összegzésében.

Rachel Thompson, a World Cancer Research Fund munkatársa szerint “azért érdekes ez a felfedezés, mert arra utal, hogy életmódbeli szokásaink befolyásolják a bélrák kockázatát”. Az egyes tényezők, mint a túlsúly és a rákkockázat közötti összefüggések kutatása még mindig gyerekcipőben jár – fogalmazott a szakértő.

http://www.bbc.com/news/health-32849977

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.