Kínában évente 200 új múzeum nyílik

Az elmúlt évtizedben évente átlagosan 200 múzeum nyílt Kínában, számuk országosan már meghaladja a 4500-at. Az 1970-es évek végén az országnak kevesebb mint 350 múzeuma volt – hangzott el egy konferencián, amelyet a múzeumok nemzetköz napja alkalmából tartottak hétfőn Hopej tartomány székhelyén.

 

Tavaly a regisztrált intézmények száma 345-tel szaporodott, ami azt jelenti, hogy a bővülés üteme fokozódott – fejtették ki a kínai állami kulturális örökségvédelmi hivatal, illetve a múzeumok szövetségének vezetői. Mint mondták, a többségük állami tulajdonú, körülbelül az egyötödük van magánkézben. Utóbbiak száma 2009-hez képest megháromszorozódott.

A magánmúzeumok, magángyűjtemények szaporodását a középosztály megerősödésével, piaci tendenciákkal magyarázták a szakemberek. Mindeközben azt is megjegyezték, hogy 2013-ban a pénzügyi tárca 100 millió jüant (4,4 milliárd forint) különített el a támogatásukra.

Elhangzott az is, hogy a magánintézmények meghatározó hányadánál nem megfelelő színvonalú az irányítás, a műtárgyak kezelése, nyilvántartása, feltűnnek hamisítványok, s gyakran kiderül, hogy az adományok, támogatások felhasználása sem szabályszerű.

A szakemberek mindazonáltal azt hangoztatták, hogy a múzeumok számát az országban a jövőben növelni, a kiállítások minőségét, illetve választékát pedig javítani kell.

A Shijiazhuangban tartott konferencián bemutatták az elmúlt év tíz legkiemelkedőbb kiállítását is, s külön kiemelték azt az évfordulós tárlatot, amelyen megemlékeztek a Csin-dinasztia (kr.e. 221-206) és a kínai császárság megalapítója, Csin Si Huang-ti császár 56 négyzetkilométeren elterülő hsziani mauzóleumának – a világ legnagyobb síremlékének -, valamint a hozzá kapcsolódó több mint 7000 agyagkatona alkotta hadsereg feltárásának 40 évéről. Ennek fő attrakciója volt 37 műtárgy, köztük nyolc, 1998-ban kiásott, különleges, színes harcos bemutatása.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.