Tartózkodási engedélyt kapott egy életmentő illegális bevándorló Olaszországban

Hősként ünnepelnek Olaszországban egy illegális bevándorlót, aki kimentett a Tevere folyóból egy fuldokló nőt Rómában.

 

A The Telegraph című brit napilap beszámolója szerint jutalmul egy évre szóló tartózkodási engedélyt adtak az olasz hatóságok Szobudzs Kalifának, az Olaszországban illegálisan tartózkodó bangladesi bevándorlónak. A 32 éves Kalifa egy 55 éves izraeli nőt mentett ki a folyóból. Elmondása szerint mikor meglátta, hogy a vízben egy embert sodor magával az áramlat, habozás nélkül  belevetette magát a Tevere vizébe. A nő állítólag öngyilkossági szándékkal ugrott a folyóba.

Kalifa korábbi tartózkodási engedélye már régóta lejárt, ezért törvénytelenül tartózkodik Rómában, ahol egy híd alatt lakik. A férfi mintegy 50 eurót keres hetente, amit rózsák és esernyők eladásából hoz össze. Az összegből ráadásul Bangladesben betegeskedő édesanyját is támogatja  – állítja.

Kalifa hősies tette olyannyira lenyűgözte a római hatóságokat, hogy egy évre szóló tartózkodási engedélyt adtak neki, így legalizálva tartózkodását. Ignazio Marino, Róma polgármestere is felhívta telefonon, hogy gratuláljon neki. “Igen meghatott voltam, sosem voltam boldogabb” – nyilatkozta a bevándorló a sajtónak.

Annak ellenére, hogy a média hősként ünnepelte a most már legálisan Rómában tartózkodó férfit, pénzt nem kapott az előrejutáshoz. Jelenleg is a Cloaca Maxima – az ősi Rómában épített szennyvízhálózat – egyik nyílása mellett alszik éjjelente más hajléktalanok társaságában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.