Aki nem elégedett forintosított hitelével, 60 napon belül felmondhatja

Ha valaki nem elégedett hitelének forintosítást követő feltételeivel, a forintosítást követő 60 napon belül felmondhatja a szerződést, ám ez esetben a felmondást követő 90 napon belül meg kell fizetnie teljes tartozását.

 

A visszafizetés történhet saját erőből vagy hitelkiváltással is. Annak, aki hitelkiváltással fizeti vissza tartozását, a felmondással érintett pénzügyi intézmény semmilyen díjat, költséget, jutalékot nem számíthat fel. Abban az esetben, ha valaki önerőből fizeti ki a hitelét, a felmondással és törlesztéssel kapcsolatos költségekre vonatkozóan a pénzügyi intézménnyel kötött szerződés irányadó.

Ha az új hitel forintalapú és célja, valamint összege megegyezik a régi hitelével, nem kell megfelelnie a jövedelemarányos törlesztési mutatónak (JTM-nek). A JTM az MNB adósságfék-rendeletének részeként 2015. január 1-jétől lépett életbe, és az ügyfelek rendszeres jövedelmének meghatározott arányában maximalizálja az új hitelfelvételkor vállalható törlesztési terheket.

Becslések szerint akár több száz milliárd forintnyi jelzáloghitelt is kiválthatnak a forintosítás utáni kondíciókkal elégedetlen ügyfelek. Mindenképpen érdemes megnézni, hogy milyen ajánlatok vannak a piacon, a forintosított hitel kedvezőbbre váltásával ugyanis jelentős összeget lehet megspórolni. Ajánlatokban nincs hiány, a hitelintézetek ugrásra készen várják a hitelkiváltókat.

Az új hitelnek természetesen lehetnek költségei, ám most rengeteg akciót kínálnak a bankok, nemcsak díjakat engednek el, hanem olyan is akad, amelyik sikeres hitelkiváltás esetén pénzt ír jóvá az ügyfél számláján meghatározott feltételek teljesülésekor. (MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.