Budaörs Városban polgárőrségek működnek

(Budaörs, 2015. május 14. – Budaörsi Infó 2015. májusi szám) 2015. április 22-én ülésezett a képviselő-testület. A napirendi pontok között két előterjesztés is volt, ami a budaörsi polgárőrséget érintette.

 

A Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület és a Budaörs Törökugrató Régió Polgárőr Egyesület támogatási igényéről szavaztak a képviselők. A Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesületnek 6 millió forint támogatási összeget szavazott meg a testület, ebben a témakörben a másik előterjesztést nem is tárgyalták.

Felkerestük a két egyesület vezetőjét dr. Bilisics Pétert és Halász Endrét, hogy a döntéssel kapcsolatban nyilatkozzanak a Budaörsi Infónak.

A képviselő-testület álláspontja az volt, hogy a budaörsi polgárőr egyesületek működjenek együtt, ezzel is könnyítve a rendőrség munkáját.

„Olyat egyik városban sem látunk kiírva, hogy polgárőr egyesületek működnek” – mondta el Wittinghoff Tamás polgármester a legutóbbi testületi-ülésen.

 

Halász Endre a Budaörs Törökugrató Régió Polgárőr Egyesület elnöke a fent említett testületi ülésen részt vett, azonban szót nem kapott, azzal az indoklással, hogy nincs jelen dr. Bilisics Péter, és így egyoldalú lenne a kommunikáció. Az Egyesület 10 taggal indult 2009-ben, Halász Endre elmondás szerint jelenleg 27 tagjuk van, akik magasan képzett, diplomás szakemberek.

 

halasz_endre

Halász Endre

 

 

„A megalakulásunk első két évében nem kaptunk támogatást. 2010-től pedig rendszeresen támogatott minket az önkormányzat. Idén semmilyen támogatásban nem részesültünk, és a képviselők döntése alapján, nem is fogunk. Mi tiszta szívvel, lélekkel itt vagyunk Budaörsért, és tesszük a dolgunkat. Nem értjük, hogy miért döntött így a testület, mert mi nem ezt érdemeltük volna.”

 

Folytatják tovább a munkát önállóan, vagy csatlakoznak a Budaörsi Polgárőr Kiemelten Közhasznú Egyesülethez?

„Természetesen tovább dolgozunk, úgy ahogy eddig.”

 

Önök szerint jó ha több polgárőr egyesület működik egy városban?

„Ha van két részönkormányzat, van három- négy sportegyesület, 3 kórus, akkor két polgárőr egyesület is lehet. A XI. kerületben 3 van. Szerintünk ez így a jó.”

 

Dr. Bilisics Péter Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület vezetője elmondta, hogy az előző évben az ő egyesületük nem, de a többi részesült támogatásban. Most ez a helyzet megfordult. Hangsúlyozta, hogy szívesen fogadnak bárkit a különböző egyesületekből, ha szeretnének csatlakozni hozzájuk.

A vezető egyetért azzal, hogy az Budaörs érdeke, hogy egy egyesületbe tömörüljenek azok, akik szeretnének tenni a városért.

„Az előző évben nagy megdöbbenés volt számunkra, amikor a Budaörs Óvárosi Polgárőr Egyesület, aki a mai napig nem rendelkezik a működéshez szükséges Pest Megyei Rendőr főkapitánysággal kötött együtt működési szerződéssel, kapott egymillió forint támogatást az önkormányzattól. A Budaörs Törökugrató Régió Polgárőr Egyesület is minden évben megkapta a támogatását, bár ők azt állítják, hogy az első két évben nem, viszont ez nem igaz, mert az akkor még működő közbiztonsági bizottság tagja voltam, és tudom, hogy kaptak támogatást. A törökugratóiak 2009-ben alakultak meg, október 2-án lett adószámuk, és 2010-ben már 500.000 Ft támogatást kaptak, csak a pontosság kedvéért, tehát mondhatjuk rögtön támogatva voltak úgy, hogy érdemi munkát nem is végeztek.” Többször hallunk arról, hogy ellentétek feszülnek a polgárőr egyesületek között. Ezt meg tudná erősíteni? „Én azt gondolom, hogy soha nem voltellentét. Akkor lehet ellentét két szervezet vagy személy között, ha van valami kommunikáció.”

 

 

bilisics

dr. Bilisics Péter

 

Melyek a fő feladatok, amire most az önök egyesülete összpontosítani fog?

„Az országos polgárőr szövetségnek van egy bűnmegelőzési programja, ami a lakásbetörések számának csökkentését tűzte ki célul. E program egyik résztvevője Budaörs. Szeretnénk megkeresni a nyugdíjasokat és a mozgásukban korlátozott embereket, és 100 darab ajtóéket osztunk majd ki közöttük.

Ez azért lesz jó mert, hogy ha valaki hívatlanul akar bejönni a lakásba, akkor egy nagyon erős hangot ad ki ez a kis készülék. Mindezek mellett még 10 ezer szórólappal próbáljuk a lakosságot értesíteni arról, hogy mit tegyenek, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozataivá. Törekszünk arra, hogy mindig valami hasznos dologgal rukkoljunk elő. A téli szezonban jó minőségű, 5 éves garanciával rendelkező szénmonoxid mérőket fogunk adni.

Ha lehetne ilyen minden háztartásban, az lenne a legjobb. Ezen felül jó lenne ha a közös gépkocsizó szolgálat ismét rendszerbe tudna állni, mert május 1-től lesz egy plusz feladata a polgárőrségnek a megváltozott parkolási rend miatt.”

 

Mi az, amire mindenképpen költeniük kell majd a támogatási összegből?

„Az autóink átlagéletkora a 10 évet meghaladta, ezért egy terepjáró képességű autóra szeretnénk cserélni a jelenlegi autónkat. Ezen felül a tavalyi évben volt egy 2 millió forintos kiadásunk, ami abból eredt, hogy a rendőrséggel közösen teljesítettünk szolgálatot. A múltat ki kellene fizetni.”

 

Párkányi Szabolcs a Budaörs Törökugrató Régió Polgárőr Egyesületének alelnöke elmondta, hogy 2015. április 27-én volt egy újabb egyeztetés, ahol Galuska-Tomsits László rendőrkapitány, Premecz Enikő, Bilisics Péter és Halász Endre is részt vettek.

„Bilisiscs úr azt mondta, hogy ha az önkormányzattal azt a jogi problémát fel lehet oldani, hogy ő a támogatást harmadik félnek továbbadhassa, akkor az általunk kért 1,8 millió forintot részleteiben vagy akár egyben átadja nekünk. Mi pedig felé számolunk majd el ezzel az összeggel. Most megy az egyeztetés az önkormányzattal. Mi lefedjük a Törökugratót, Bilisics úrék pedig a többit. Ha van városi rendezvény, mint például tavaly a félmaraton, akkor azon együtt veszünk részt, vagy beosztjuk, hogy ki mit csinál. A 27-ei egyeztetésen az a megállapodás született, hogy az önkormányzattól megkapott 6 millió forintból Bilisics úr 1,8 millió forintot nekünk továbbít.”

 

Dr. Bilisics Péter a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az államháztartás rendszeréből adódóan nincs lehetőség arra, hogy támogatási pénzből harmadik személyt támogassanak.

„Nekem az a félelmem, hogy a szerződés ezt nem teszi lehetővé. Megkérdeztem a Városházát és azt mondták, hogy megvizsgálják ennek a törvényi lehetőségét. Ha a Budaörs Törökugrató Régió Polgárőr Egyesülete gépkocsizó feladatot hajt végre a rendőrséggel közösen, és annak igazolható költségei vannak, és ezt a feladatot törökugratói polgárőrök végzik, akkor nem látom akadályát, hogy ez a költség megtérülésre kerüljön. Arra viszont nem látok lehetőséget, hogy csapatépítés szempontjából bográcsozás céljára, honlap-fenntartásra vagy a könyvelő kifizetésére az ő egyesületük részére én ezt a pénzt fel tudjam használni, hiszen a kiadások számláit a mi egyesületünk nevére kell kiállítani.”

 

Premecz Enikő a Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság tagja hozzátette, hogy zajlanak az egyeztetések az önkormányzattal, és az a cél, hogy Dr. Bilisics Péternek olyan lehetősége legyen, hogy harmadik fél számára is folyósíthasson a támogatásból. Ez azért lesz jó, mert így egy polgárőrség tartozik majd számadással a Városháza felé.

Információink szerint Budaörs Város Önkormányzata nem akadályozza meg ezt a fajta megoldást.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.