A biztonságos betegellátásért és a bérek emeléséért tüntettek egészségügyi dolgozók

Egyebek mellett a biztonságos betegellátásért és a bérek emeléséért tüntettek kedd délután a fővárosi Kossuth Lajos téren az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet szervezésében, párhuzamosan a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Hősök terén kezdődött tüntetésével.

 

A nyolc érdekképviseletből álló akciószervezet rendezvényén Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: látni kell, hogy a magyar egészségügyet az ápolás felemelése nélkül nem lehet olyan színvonalra hozni, amilyet a betegek elvárnak.

A mostani állapotokat tarthatatlannak nevezve kijelentette: “meg kell lépni”, amit az egészségügy már nagyon régóta vár. “Bele kell nyúlni a pénztárcába, az állam pénztárcájába, oda kell adni azt a pénzt, azt a fizetést, azt az elismerést, amit ez az ágazat megérdemel” – hangsúlyozta.

 

egeszsegugyi_dolgozok_tuntetese_bp_parlament_elott2015maj12

 

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke beszédében hangsúlyozta: mindenkire szükség van a gyógyításban, az orvos munkája “mit sem ér” az ápolók, az asszisztensek, a beteghordók vagy a műtőssegédek nélkül.

Kiemelte: az egészségügyi rendszerre járuló terhelés egyre csak nő, a betegek “nem érzik biztonságban magukat”. Hozzátette: egyre többen ismerik fel, hogy nem az ellátók tehetnek a kiszolgáltatottságról.

Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy fogalmazott: az ápolók az egészségügy szíve, ami dobog, és életben tartja azt. Szavai szerint ennek ellenére az ápoló “a XXI. századi Magyarország rabszolgája”, akit a munka szeretete láncol a betegágyhoz, úgy, hogy ezért nem kap megbecsülést.

Fontosnak nevezte, hogy nem bérharcot folytatnak, hanem a betegek biztonságáért küzdenek. Hozzátette, hogy élhető, fenntartható, hálapénzmentes egészségügyet szeretnének, ahol lehet gyógyítani, gyógyulni, oktatni és okulni. Kiemelte azt is, hogy nem valami ellen tüntetnek, hanem valamiért, az egészségügyért.

A szervezők petíciót juttattak be a parlamentbe. A követeléseiket rögzítő dokumentumot György Bálint, a házelnök sajtóreferens-helyettese vette át. Követeléseik között egyebek mellett szerepelt a biztonságos betegellátás feltételeinek teljes körű biztosítása, az egészségügyi ellátás valós értékű finanszírozásának garantálása a költségvetésben, azonnali bérrendezés minden egészségügyi dolgozónak, valamint az, hogy meg kell teremteni a hálapénz-rendszer teljes körű kivezetésének kereteit.

A tüntetők a Clark Ádám téren gyülekeztek, majd a Lánchíd, a József Attila utca és a Nádor utca érintésével vonultak a Kossuth Lajos térre. A menet elején egy kisteherautó haladt, amelyből zene szólt, azt követte egy mentőautó, majd pedig a tüntetés jelképei következtek: egy hordágyon, egy hullazsákban fekvő, nővérruhába öltöztetett próbababa és egy tolókocsiban ülő bábu, amely egy táblát tartott a karjaiban, amelyre azt írták, hogy “Retró ellátás, retró bérek!”. A tömeget egy óriási molinóval vezették fel, amelyen az akciószervezet jelszava volt olvasható: “Értetek, értünk, veletek”.

 

egeszsegugyi_dolgozok_tuntetese_bp_lanchid_elott2015maj12

 

Az MTI tudósítói a vonulók között látták Horváth Csabát, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét, Bokros Lajost, a Modern Magyarország Mozgalom elnökét, valamint Kökény Mihály egykori szocialista egészségügyi minisztert. Az LMP tájékoztatása szerint a rendezvényen részt vett a párt több politikusa, köztük Schiffer András és Szél Bernadett társelnökök.

A szervezők szerint a tüntetésen 4-5000-en vettek részt; a politikamentesnek meghirdetett rendezvény békésen ért véget; a tömeg elhagyta a Kossuth Lajos teret és csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériumának az Arany János utcában lévő székháza előtt MESZK-demonstrációhoz.

 

egeszsegugyi_dolgozok_tuntetese_bp_meszk_2015maj12

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.